Kásler szerint Orbán egy senki!

0

Ilyet természetesen nem merne soha kijelenteni az EMMI minisztere, ám a Magyar Orvosi Kamarának küldött leveléből mégis kihámozható ez is.

Kásler felrója a kamarának, amiért nyílt levélben fordult a tárcához, hogy ne ad hoc intézkedéseket hozzon, és lépéseiről tájékoztassa a nyilvánosságot. Azt is írja levelében – amely szintén nyílt –, hogy a MOK összemossa a politizálást a szakmai kérdésekkel. Tulajdonképpen elégedett is lehet a szervezet a miniszteri stílussal; járhatott volna úgy is, mint a Pedagógus Szakszervezet, amelyet Maruzsa államtitkár egy szélsőbal terrorcsapatként aposztrofált. Ehhez képest, ez a levél kétségtelenül szelíd, noha teli van valótlanságokkal.

A járvány valódi döntéseiből – láthatóan – kihagyott egykori kórházigazgató azt állítja, hogy az operatív törzs minden lehetséges kérdést nyíltan kezel, megadja a tájékoztatást. Mi azért elég jól tudjuk, hogy ez nincs így. (Csak úgy mellesleg: a törzs a Hírklikk egyetlen kérdésére sem adott választ.) De nem mi vagyunk az érdekesek: a hirtelen jött ágykiüresítési parancsot sem osztották meg előzetesen a szakma képviselőivel; értetlenül állt a többség Kásler 60 százalékos kórházi beteg-leépítési utasítása előtt.


A miniszter ugyan most azt írja: ő a fokozatosság mellett foglalt állást. Ehhez képest, azért rúgott ki igazgatót, mert nem hajtotta végre az utasítást, ráadásul egy olyan időpontban, amikor még le sem járt a határidő.

Az ágykiüresítésről szóló levélben nem találkozhattunk a fokozatosság elvével, mint ahogy azzal a gondolattal sem, amelyet szintén csak most, utólag fogalmaz meg a tárca irányítója, vagyis azt, hogy rendelet csak azokat a betegeket érintheti, akik nem szorulnak kórházi ápolásra. („Ugyanakkor azt is többször elmondtam, hogy a kórházakból csak olyan beteg bocsájtható el, aki már nem igényel kórházi ellátást” – áll a nyilatkozatban.)

Ez alapján azt gondolhatjuk, hogy a magyar kórházak ágyainak többségét szimulánsok, potyautasok, vagy – ahogy egy fideszes képviselő fogalmazott – ott parkoltatott betegek foglalják el. Márpedig, ha így van, akkor az tényleg egy beteg rendszer. De azért nem hihetjük, hogy így van; a most hazazavartakról szóló híradások sem ezt igazolják vissza.

A Kásler-féle levélben egyébként szó sem esik arról, hogy mikorra várható a járvány tetőzése, hogy mikorra kellenek és milyen mértékben a maximális ágykapacitások. Sőt: a minisztere kifejezetten arról beszél, hogy híján vagyunk az ilyen ismereteknek. Ezt írja: „Az is ismeretes Önök előtt is, hogy a vírus lefolyásával kapcsolatban, minden országban csak becslések, statisztikai összevetések lehetnek, pontos előrejelzést egyetlen országban sem tud felelősen adni senki.”

Ehhez képest, Orbán Viktor a minap pontos előrejelzéssel szolgált: bejelentette, hogy a járvány Magyarországon május 3-án éri el a csúcsát. Nos, a miniszterelnök, feltehetően nem beszélt erről a saját miniszterével, különben az nem írta volna le az előbb idézett mondatot a MOK-nak küldött levelében.

Persze mondhatják, hogy a kormányfő nem szólt arról, hogy május 3-án hány ágyra van szükség, de ha tudja a konkrét dátumot, akkor nyilván azt is tudja, hogy ezen a májusi napon hány ágyra és hány lélegeztető gépre lesz szükség. Ha nem tudná, akkor értelmét veszítené a konkrét időpont bejelentése. Mely közléssel jómagam most találkoztam először – nyilván Kásler is. Nem úgy Müller Cecília, aki a hétfői tájékoztatóján megerősítette a május 3-i hazai koronavírus csúcsot, sőt, azt is hozzátette: ez a dátum már régóta ismert mindenki előtt.

Bizonyára én voltam figyelmetlen – és még Kásler –, hogy erről nem értesültem korábban. Számomra tényleg újnak tűnt Orbán bejelentése. És – ismétlem – Kásler Miklósnak is, különben nem írt volna olyan mondatot, amelyet fentebb idéztem, és amely ugye arról szólt, hogy pontos előrejelzést nem tud adni sehol senki. Márpedig, a mégoly becsülettel szolgáló orvos-miniszter sem nevezheti senkinek saját miniszterelnökét, kiváltképp, ha azt Orbán Viktornak hívják.

Szóval, igazodjunk csak szépen – ahogy ezt Müller Cecília vihargyorsan megtette – Orbán Viktorhoz, és egy pillanatig se kételkedjünk abban, hogy a koronavírus hazánkban május 3-án csúcsra jár. Másnap már nyugodtan lehet érettségizni.

Szerző. Németh Péter