Kegyetlenül kiosztotta a katari kormányt a ma startoló foci VB előtt a FIFA elnöke

Finoman szólva is figyelemfelkeltő beszédet mondott Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke a katari világbajnokság nyitányát megelőző napon.
Volt szó melegekről, mozgássérültekről, bevándorlókról és a nők helyzetéről is.

A FIFA elnöke Katar nyugati kritizálóit képmutatással vádolta a 2022-es világbajnokságot megelőző sajtókonferenciáján.

Az 57 perces, sokszor megdöbbentő beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai nemzeteknek a saját tetteikért kellene bocsánatot kérniük ahelyett, hogy a bevándorló katari munkások helyzete kapcsán elégedetlenkednek.

Ma katarinak érzem magam. Ma arabnak érzem magam. Ma afrikainak érzem magam. Ma melegnek érzem magam. Ma mozgássérültnek érzem magam. Ma bevándorló munkásnak érzem magam

– mondta Infantino.

A svájci születésű szakember saját múltját állította párhuzamba a helyzettel, elmondása szerint küszködéssel teli volt vörös hajú, szeplős gyerekként felnőnie.

„Természetesen nem vagyok katari, arab, afrikai, meleg, mozgássérült, de úgy érzem magam, mert tudom, mit jelent, ha valakivel szemben diszkriminatív módon nyilvánulnak meg. Milyen, ha terrorizálják, milyen külföldinek lenni egy idegen országban. Gyerekként gyakran terrorizáltak a vörös hajam és a szeplőim miatt, ráadásul olasz voltam, tehát el lehet képzelni a helyzetet.”

Később arra is kitért, hogy kihagyta a világ népességének felét.

„Úgy is érzem magam, mint egy nő.”

Sok kritika érte a Katarban dolgozó vendégmunkások kiszolgáltatottságát, ezzel kapcsolatban Infantino viszont a körülmények javulásának tettenérhetősége mellett a nyugati képmutatásról beszélt.

Rengeteg leckét kaptunk néhány európaitól a nyugati világból. Úgy gondolom, hogy nekünk, európaiaknak az elmúlt 3000 évben elkövetett tetteinkért a következő 3000 évben bocsánatot kellene kérnünk, mielőtt morális leckékkel állunk elő az emberek előtt.

A katari világbajnokság vasárnap 17 órakor a házigazda Ecuador elleni mérkőzésével veszi kezdetét.