Kémbotrány: Pintér Sándor szerint minden a legnagyobb rendben van, nincs itt semmi látnivaló

2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek írt, hétfőn az MTI-hez is eljuttatott válaszában a vasárnap kirobbant, Pegasus-ügyként ismertté váló leghallgatási botrányra reagálva.

Pintér hozzátette, hogy ezt a lefolytatott ellenőrzések eredményei is alátámasztják. A belügyminiszter Szélnek küldött válaszában azt írta: a független képviselő konkrét kérdéseit kész megválaszolni az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén.

Szél Bernadett

 

„Ki vásárolta meg az izraeli kémszoftvert, és mely belügyi, vagy nemzetbiztonsági szervek vettek részt az illegális megfigyelésekben?”

 

– címmel nyújtotta be írásbeli kérdését a belügyminiszternek.

 

Erre válaszul Pintér Sándor kiemelte:

 

„Magyarország demokratikus jogállam, s mint ilyen, minden személy esetében minden időben a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt és jár el”.

 

Magyarországon a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított állami szerveket kormányzati és kormányzattól független intézmények rendszeresen ellenőrzik – szögezte le a belügyminiszter.

 

 

via. Telex