Keményen nekiment Orbán Viktornak a lengyel miniszterelnök

Több találkozót tartottak a Visegrádi Csoport tagjainak vezetői az elmúlt héten Magyarország nélkül, annak ellenére, hogy formálisan Magyarország tölti be a V4-ek soros elnöki posztját. A megbeszélések legfőbb témája az orosz gáztól való függetlenedés volt.

A csoport tagjai többször bírálták Magyarországot az ukrajnai háborúval kapcsolatos magatartása miatt.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök cseh kollégájával, Petr Fialával pénteki varsói találkozóján sürgette a magyar kormányt, hogy egyértelműen ítélje el az orosz aggressziót és az orosz katonák háborús tetteit.

Morawiecki szerint Magyarország határozott állásfoglalása elengedhetetlen a V4-ek további működéséhez, mert “nem lehet hátat fordítani annak, ami ott történik”.

A lengyel sajtó szerint a két ország közé az ukrajnai háború vert éket: a varsói kormány úgy véli a Moszkva elleni szankciókat Budapest nem támogatja eléggé.

A lengyel kormányfő négy nappal korábban a szlovák miniszterelnökkel is találkozott.

Eduard Heger akkor azt mondta: csalódott a magyar kormány jelenlegi álláspontja miatt.

Ivan Korcsok külügyminiszter pedig felszólította magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy ne kommunikáljon úgy, mintha a szlovák, a cseh és a lengyel fegyverszállítással a háború elhúzódását akarnák előidézni.

A V4-ek jövőjéről azt mondta, a gyakorlati együttműködést kell keresniük, és nem tartható fenn az a látszat, hogy a csoport tagjainak azonos lenne a külpolitikája az Európai Unión és a NATO-n belül.