Kéri László: Mindent tudunk, semmit sem tudunk!

Véget ér hát ez a furcsa és nehezen megfejthető talányokkal teli év első hónapja is. Lehet, hogy olyan ez a hónap, mint ami majd egész évben ránk vár? Lehet, hogy inkább olyan, mint amilyen a mögöttünk hagyott, amikor a járvány minden egyéb problémát eljelentéktelenített és háttérbe szorított? Is-is. A január annyiban még mindig az elmúlt év része volt, amennyiben még minden mondanivalónk a járvány körül forgott, ám annyiban meg már a jövőnkre sandított, amennyiben a pandémia megszüntetésének körülményei adták a közbeszédet.

Alig átlátható, összekuszálódott viszonyok között élünk hetek óta, néha úgy érezzük, mintha túl sokat tudnánk, néha meg úgy, hogy semmi fontosat nem tudunk. Ezer és egy lényegtelen kérdés naponta ömlik ránk, időnként egymásnak is alapvetően ellentmondó tételekkel. Az alapvető fontosságú problémákról viszont vagy semmit sem hallani, vagy csupa olyan féligazságot, amelyről a legtöbbször kiderül, rosszul értettük, félreértettük, vagy egyenesen becsapottak lettünk.

 

 Amit biztosan tudhatunk

Tudjuk, hogy a korlátozásoknak akkor lehet vége, ha megszűnik a járványveszély.

Tudjuk, hogy a járványveszély akkor szűnhet meg, ha valamennyi lényeges adat a mostani állapotokhoz képest nemcsak tartós csökkenést, de visszafordíthatatlan tendenciát is mutat.

Tudjuk, hogy ez az állapot csak akkor fog elkövetkezni, ha a lakosság többsége megkapta a védőoltást. (Abban van némi bizonytalankodás, hogy ez a lakosság 60, avagy a 70 százalékát jelenti e-? Az arány becslése attól függ, éppen ki szólalt meg legutoljára.)

Tudjuk, hogy folyamatosan fejlesztik a nemzetközi terítésű vakcinákat, ezek közül egyelőre négy olyan, elfogadott típus van, amely tömeges megrendeléséért az egyes országok késhegyig menő versenyt vívnak egymással. (A kínaiakat egyelőre nem számolnám ide, mert a róluk szóló hírek közötti ellentmondások feldolgozása meghaladja a szellemi képességeimet, bár…úgy tűnik, hogy ezzel nem állok egyedül.)

Tudjuk, hogy január végére az derült ki, hogy a vakcinákat előállító cégek egyelőre kevesebb dózis gyártására és szállítására képesek, mint amennyit tőlük az egyes kormányok előzetes szerződéseikkel lekötöttek.

Így azt is kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy az előzetesen beígért és remélt beoltási határidőket az országok többsége kénytelen sokkal továbbra kitolni annál, mint amit az év legelején megígértek a lakosaiknak.

Sőt, e hónap utolsó napjaiban azt is meg kell tanulnunk, hogy még az igen nagy tömegben elvégzett beoltás sem jelenti a járvány azonnali csökkenésének reményét, legfeljebb csak azt, hogy náluk előbb köszönhet majd be a várva várt szabadulás. Valamikor. Majd. Lásd Anglia helyzetét, ahol már ugyan túl vannak a hatmilliomodik beoltotton is, ugyanakkor éppen átlépték az elhalálozottak számában a százezres határt, és kénytelenek minden korábbinál szigorúbb korlátozásokat bevezetni.

Ez a példa – és még néhány más ország esete is – arra inthet minket, hogy az idén lesz majd egy olyan, nehezen kezelhető köztes állapot, amikor a bizakodás és a reménytelenség egyszerre/egyidejűleg uralja a közhangulatot. Amikor már jelentős társadalmi csoportok, százezrek, netán milliók már mentesülhetnének a járvány veszélyeitől, de még ők is kénytelenek lesznek együtt élni mindazon szigorításokkal, amelyeket a továbbra is veszélyek között élők miatt kell elviselniük. (Bővebben: ITTITT és ITT)

Tudjuk, hogy a magyar kormány minden rendelkezésére álló eszközzel vívja a nemzetközi harcot, amelynek pillanatnyi állása szerint a következő hónapokban az oroszoktól leszerződött oltóanyaggal esetleg a nyár elején el lehet érni mintegy egymillió páciens beoltását. Talán a 60 év felettiek egy részét. (Ha…ha… a beoltás feltételeit sikerül maradéktalanul megteremteni, de erről majd később.)

A január végén szórványosan kitört – holland, német, francia, cseh stb. – zavargások példáiból azt a következtetést vélem levonni, hogy a fokozódó össznépi türelmetlenség és idegesség a legtöbb kormány számára nehezen feloldható politikai feladatot jelent. Különösen ott, ahol a következő egy évben még választásokat is tartanak majd. Mint például a németeknél, a cseheknél és – hát…nálunk is. Melyik az a kormány, amelyik képes, tud és mer is népszerűtlen lenni olyankor, amikor már fél szemmel a következő választási esélyén szeretne javítani?

És még azt tudhatjuk január végén, hogy eddig 402 ezer vakcina érkezett Magyarországra, ami – elvileg – 201 ezer páciens beoltását tette lehetővé. A hivatalos közlések szerint 175.283 személyt sikerült beoltani, közülük 37.727-et már kétszer is. Nagy valószínűséggel elsöprő többségük az egészségügyben aktív módon foglalkoztatott személy lehetett, mert a másik beígért célcsoportban, az idősotthonokban lakók között még csak most kezdődhetett meg a beoltás. (Müller Cecília szíves tájékoztatása szerint 1900 idősotthonból eddig nyolcvanat értek el.)

Összefoglalóan azt állíthatjuk tehát, hogy január végéig a remélt 60/70 százalékos beoltottságnak valahol a két-három százalékánál járunk, Azaz az elkerülhetetlen folyamat legeslegelején. (-egy hónap alatt összesen 1.5 százalék… Bővebben ITT és ITT)

És ez lenne az a pont, ahol számba kell venni azokat az a kérdéseket, gondokat és intézkedéseket is, amelyekről egyáltalán nincs megbízható tudásunk.

Amiről ma még nem tudunk

A vakcinákról

2021 január végén még nem tudhatjuk, hogy a következő hónapokban mikor, mennyi és milyen vakcina érkezik Magyarországra. Az orosz vakcináról szerződés szerinti ismereteink vannak, mások azonban aggódnak, hogy ennek a megfelelő itthoni terítése nem tűnik megoldottnak.  És még azt sem tudhatjuk, hogy a korábban sokat emlegetett 19,5 milliós – szintén szerződésekben biztosítottnak tűnő – készletek sorsa hogyan alakul. Egyelőre a szakmai, politikai és közéleti viták a legtöbbször annak kapcsán dúlnak, mintha szabadon választhatnánk négy-öt vakcina között, miközben a realitás sajnos az, hogy fogalmunk sincs pontosan arról: mikor és mennyit fogunk kapni és mennyiért? (Bővebben: ITTITT és ITT)

Tavaly még lehetett a kormányzati kommunikációt uralni a szerződésekben bemondott milliós tételekkel, ám a január végi ismereteink arra intenek, hogy a járvány további sorsának alakulása szempontjából csak a BEADOTT oltások és a véglegesen beoltottak számát vegyük komolyan.

(A vakcinák körüli zűröknek az elmúlt hónapban hatalmas irodalma támadt, amelyekről ITT, ITTITTITTITTITTITTITTITTITTITTITTITT és ITT olvashat.)

Az oltóhelyekről

Mondanám, hogy tekintsünk el attól a kormányfői víziótól, amely tavaly december 18-án képes volt a lakosságot azzal nyugtatni, hogy ELVILEG egy hétvégén az egész lakosságot be lehetne oltani. De nem lehet eltekinteni, mert az ilyen megalapozatlan kijelentésekkel Orbán fölöslegesen altatja el a lakosság amúgy is mindinkább kifáradó figyelmét és türelmét. S ugyanez mondható ama kiszólására is, amely szerint itthon akár tizenkétezer oltóhelyen is megkezdődhet az oltási munka. Az ám… Mindeközben december végén huszonegy, majd január elejétől összesen huszonöt helyen kezdték meg az egész országban a vakcinánk beadását. Mindeközben a kormány szakminisztériuma ez év január hatodikán /!!!/ kérdezte meg a háziorvos-hálózattól, hogy milyen mértékben alkalmasak a vakcina oltóhelyének helyszínére? Kérdezte mindezt a minisztérium egy olyan körlevélben, amelyre még aznap /!!!/ 16 óráig várták a választ… (Kérdés: mit csináltak tavaly március 4. óta, amióta a vírus magyarországi megérkezéséről tudhattunk?)

E sorok írásakor ELVILEG ötezer oltóhellyel számolnak, miközben – megnézve a hivatalos tájékoztatási központ adatait – azt találtam, hogy Budapesten összesen tizenöt, az egyes vidéki központokban pedig további huszonkét helyen végezhetnek ilyen jellegű feladatokat. (Igaz, január elejéhez képest ez is jelentős előrelépés, és úgy tudni, hogy mindeközben kialakulnak a mozgó, helyszínre szállítható beoltások technikai feltételei is. Akárhogyan kutakodunk az egymásnak ellentmondó adatok és jóslatok között, finoman szólva sem látszik megnyugtatóan megoldottnak az a hipotetikus probléma: mi lenne, ha egy hétvégén, váratlanul, milliószámra tényleg megérkeznének a beígért dózisok.

Az oltási tervről

Sokáig büszkén hallhattunk arról, hogy gondos, előkészítő munkálatok nyomán előbb-utóbb mindenki megtudhatja, mikor kerülhet sor az ő beoltására. Hosszas média-unszolásra aztán az derült ki, hogy inkább: „utóbb”. Merthogy a tervnek becézett prioritás-lista nem más, mint néhány elsődlegesen kitüntetett társadalmi csoport felsorolása, azaz egy olyan rangsor, amelyet némi gondolkodás után bármely állampolgár magától is össze tudna állítani – talán még jobban is. E rangsorból semmiféle érdemi információt nem lehet megtudni, nem beszélve arról, hogy még ez a hevenyészett prioritás-rangsor is ki van téve a mindennapos kormányzati ötletelésnek. Legutóbb például maga a kormányfő keltette a meglepetést azzal, hogy a rendvédelmi szerveket és a kormányzati kart is a kiemelten beoltani való csoportok közé emelte be. Az ellenzék értelemszerűen azonnal el is kezdte követelni ennek az „oltási tervnek” a hivatalos dokumentumát, de „lapzártánkig” csak annyi derült ki, hogy egyetlen profilba illő kormányzati szerv sem tartotta magát illetékesnek arra, hogy e dokumentum gazdája legyen. Így azután igen nehéz elhinni, hogy az össznépi beoltással kapcsolatos kormányzati tevékenységet ténylegesen az a fajta tudatos és szakmailag is alátámasztott elképzelés irányítaná, amelyre oly szívesen hivatkoznak olyankor, amikor magukat kell megünnepelniük.

Az oltási terv kálváriáiról lásd: ITT, ITTITTITTITTITT,  ITTITT és ITT

S végül a meggyőzésről

Mint oly sok országban, így nálunk is elmondhatatlan károkat okoznak a különféle összeesküvések terjesztői, karöltve a korábbról megörökölt oltásellenesekkel. Hazánkban is mérhetően magas azoknak a száma, akik nemcsak magukat nem szeretnék beoltatni, de igyekeznek másokat is e szándékukról lebeszélni. Pedig a járvány terjedése elleni védekezésnek valóban az lenne az egyik alapvető módja, hogy a hazai lakosság minél nagyobb hányada legyen képes a vírussal szemben védett lenni. Lehet persze a hagyományos kormányzati propaganda-eszközökkel, hirdetésekkel, reklámok, referencia-személyek szerepeltetésével is némi eredményt elérni e téren is.

A leginkább meggyőző viszont az lenne, ha az írásban fentebb említett alapkérdésekről – a vakcinákról, az oltási tervekről, az oltóhelyek pontos hollétéről, az személy szerint várható időpontokról – lennének világos és egyértelmű ismereteink. És ezt sem fogja Brüsszel helyettünk megoldani. Igaz, megakadályozni sem.