Keserű sors vár a lakótelepen élőkre Magyarországon

Bár a kormányzati oldalról többször elhnagzott, hogy a távhővel fűtött lakásokban élőket nem érinti a gázáremelés, ám az sejthető volt eddig is, hogy valamilyen módon hozzá kell nyúlni a rendszerhez, mert az a jelenlegi formájában tarthatatlan.

Több okból is tarthatatlan a jelenlegi távhőért fizetendő ár, és sajnos mind kormányzati döntésre vezethető vissza.

A szocialista kormányzás idején a a távhőszolgáltatás áfáját lecsökkentették 5 százalékra tudva, hogy elavult szigetelési rendszerekkel rendelkeznek ezek az épületek, mellette nagy mértékű panelszigetelési programot indítottak.

Ezzel szemben a Fidesz kormányzása idején abba maradtak a panelszigetelések, és semmilyen ösztönzőprogram nem lett bevezetve azért, hogy hőmennyiség mérőt szereljenek fel minél többen, így téve igazságossá az általuk fizetett díjat. Mivel a Fideszben is tudják, hogy a tízszeresére drágult gázárak mellett, ha nem emelnek díjat, az nagyjából 1000 milliárdos plusz költséget jelent a költségvetésnek, amit az nem bír ki. Ezért jött a  nagy ötlet:

LEGYEN HIDEGEBB A TÁVHŐS LAKÁSOKBAN IS, NE CSAK A MINISZTÉRIUMOKBAN!

Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár pendítette meg, hogy trükkös módon akarják megemelni a távhő árát: idén télen a lakossági felhasználóknak átadott hőmennyiség csökkentését tervezik a távhő rendszerekben. A „mérték és a miként” még nincs kidolgozva az államtitkár szerint, de

EZ EGYÉRTELMŰ EMELÉST JELENT,

hiszen ha ugyanannyit fizetek, de kevesebbet kapok valamiért, az emelést jelent. Így emelik meg a boltok is az áraikat, amikor a fél kilós kiszerelés már csak 450 gramm, de az ár nem változik. Az tisztán látszik, hogy a Fidesz nem  meri meglépni a nyílt távhődíj emelést, helyette alkalmazza ezt a multiknál már bevált trükköt.