Kezdődik…Három iskola köré vontak élőláncot a megszorítások ellen tiltakozva

A pedagógusok bérét továbbra sem emeli a kormány, a tanárok most Miskolcon, Budakalászon és Szombathelyen vontak élőláncot intézményeik köré.

Az RTL.hu tudósítása szerint különös jelentősége van a miskolci Herman Ottó Gimnázium előtt tartott demonstrációnak, annak fényében, hogy

az intézmény igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt szeptember 5-én egy hasonló tiltakozó akcióban való részvétel miatt már elbocsátották.

Ez azonban úgy tűnik, csak fokozta a felháborodást a gimnáziumban, a tanárok ugyanis szeptember 12-én is tiltakoztak, élőláncot vonva a gimnázium épülete köré. Az RTL.hu képei szerint az élőlánc olyan hosszú volt, hogy nem csupán a főépületet, de a tornacsarnokot is körbeérte.

Budakalászon a Szentistvántelepi Általános Iskola tantestülete is tiltakozott, Szombathelyen pedig a Zrínyi Ilona Általános Iskola tanárai hasonlóképpen fejezték ki szolidaritásukat Dezsőfi Györggyel. A hétvégén a közoktatás két szakszervezete, a PDSZ és a PSZ közös közleményben írt arról, hogy a héten megkezdik a gördülő sztrájk előkészítését, a Tanítanék Mozgalom pedig nemrég gördülő polgári engedetlenséget javasolt.