Kijev főpolgármestere: Az oroszok 100%-osan bekerítették Kijevet

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere nagyon büszke, ugyanakkor aggódik a városa polgárai miatt – számolt be az AP News.

 

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere./Kép. AP

 

Amikor azt kérdezték tőle egy vasárnapi interjú során, hogy továbbra is tervezi-e a civilek evakuálását, a polgármester annyit mondott:

Nem tehetjük, már minden út le van zárva körülöttünk, jelenleg be vagyunk kerítve.

Bár az orosz csapatok előrenyomulása a vártnál lassabb volt, Klicsko elismerte, hogy nincs százszázalékos kontrollja a helyzet felett.

 

Orosz-ukrán háború

 

Sőt elmondása szerint „egy humanitárius katasztrófa határán vannak”:

 

ugyan még van villany, víz és fűtés a lakásokban, nem tudni, meddig tart ez az állapot.

 

A Kijevben elrendelt kijárási tilalom szombaton kezdődött, és legalább hétfő reggel 8 óráig tart.

A polgármester utasítása határozottan kimondta, hogy az utcán tartózkodó minden illetéktelen szabotőrnek tekinthető. A polgármester megerősítette az AP Newsnak, hogy Kijevben eddig kilenc civilt öltek meg, köztük egy gyereket.