Klicsko: Félő, hogy az oroszok nagylétszámban visszatérnek Kijevbe

Oroszország természetesen megpróbál majd nyugatabbra menni, ha átveszi az ellenőrzést Ukrajna keleti területe felett, állította kedden Volodimir Klicsko, Vitalij Klicsko kijevi polgármester testvére – írja a CNN.

Hozzátette azonban, nem tudja, mennyivel messzebbre mennének az orosz erők, de arra számít, hogy a támadások visszatérnek Kijevbe.

Bármire felkészültünk, különösen a fővárost illetően. Természetesen várjuk, hogy visszatérjenek. Erre számítunk. Ha megszállják az országot, nyilvánvalóan az ország fővárosát veszik célba. A segítségre alapvetően szükségünk van

– mondta Klicsko a CNN-nek.

 

„Csak fegyverekkel tudjuk megvédeni az országunkat a háború alatt. Nincs más lehetőség. Máskülönben folytatódni fog a polgári lakosság értelmetlen gyilkolása és infrastruktúránk lerombolása”

 

– tette hozzá a volt profi ökölvívó, aki hangsúlyozta, hogy le kell zárni az Ukrajna feletti égboltot, amire korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is felszólította már a nemzetközi közösséget.