Klónozhatják Polt Péter

Varga Judit új törvényjavaslata alapján nem feles, hanem csak 2/3-os egyetértéssel lehetne leváltani a 9 évre megválasztott Polt Pétert. De, ha ez sem lenne elég, további lépésekre is kész a Fidesz.

Nagyon úgy tűnik, hogy a korrupció elleni ellenes harcot nagyon is komolyan veszi a nagyobbik kormánypárt, ezért egy új törvényjavaslattal még inkább bebetonoznák Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy kormányváltás esetén se lehessen leváltani.

Úgy tudjuk, hogy nem konkrét bebetonozásról van szó, bár ez is felmerült, de

Petinek nagyon érzékeny a bőre

– erősítette meg egy Fidesz-közeli kozmetikus forrásunk.

Egyelőre megelégszenek azzal, hogy odacelluxozzák Polt Pétert az ügyészség épületéhez. Ha leesne, akkor pedig befalazzák, mint a jogalkalmazás húgyos Józsefét. Ha ez sem válna be, akkor odaszögezik.

A korrupció ellenes harc mindenkitől áldozatokat kíván.

– nyilatkozta Varga Judit ácskalapáccsal a kezében.

De ennél humánusabb megoldások is szóba kerültek.

Például, hogy Polt Pétert klónoznák. A klónja felnevelése persze eltartana 18 évig, míg az ügyészség élére lesz választható, így első körben a 9 éves megbízatást 18 évre kéne kitolnia a kormánynak. Az első klónozási kísérletek már megtörténtek, de a klón egyelőre túl sokat béget.

További megoldásként felmerült, hogy elkészítik Polt Péter hologramját, ami az idők végezetéig is képes lenne ellátni a legfőbb ügyészi feladatokat. Ezzel egyelőre technikai problémák vannak, ugyanis a hologramba szkenneléshez szükség lenne Polt Péter egyenesbe állítására, amihez egyelőre nem találják a gerincét.

Végső megoldásként a 2/3-ad 9/10-edre vagy 4/3-ra emelése marad, ha sikerül kiszámolni, hogy melyik a nagyobb.

Forrás és az eredeti cikk:https://hircsarda.hu/2021/10/15/klonozhatjak-polt-peter/