Kocsis-Cake Olivio: 240 millió forintért érkeznek szobrok Semjén kiállítására

A Párbeszéd képviselője közösségi oldalán számol be arról, hogy 240 millió forintot költenek szobrokra, többek között egy tíz tonna agancsból álló kapura a Vadászati Világkiállításon.

 

„240.000.000 forintos szobrok a Vadászati Világkiállításon – Egyik szemem sír, a másik nevet”

 

– kezdi Facebook-bejegyzését Kocsis-Cake Olivio.

A Párbeszéd képviselője felidézi, hogy miután pár hete kiderült, hogy a Vadászati Világkiállításra érkezik egy tíz tonna szarvasagancsból készített kapu, azután ő kérdésekkel fordult a „KDNP fővadászához”, de helyette Schanda Tamás válaszolt.

„Nagyon szellemesen az „Egyik szemünk sír, a másik nevet.” szólással kezdi válaszát, amelyben leírja, örül az érdeklődésnek (egy egyre dráguló, legalább 67 milliárdos kiállítás esetén az érdeklődés a minimum), másfelől szomorú az álhírterjesztés miatt” – eleveníti fel Schanda válaszát Kocsis-Cake, majd megjegyzi, hogy az esemény honlapján bárki megnézheti, hogy több mint 240 millió forint értékben rendel a kiállítás szobrokat, „természetesen valamennyi adófizető pénzéből”.

 

„Kíváncsi vagyok, hogy államtitkár úr nem szomorú-e, hogy az egészségügyi és gazdasági válság alatt agancsszobrokra megy adóforintok százmilliója valódi bértámogatás helyett”

 

– írja a Párbeszéd képviselője.

„És hogy mi szimbolizálja ebben a nemzet egységét? Jó kérdés, erre Schanda Tamás sem tudott választ adni. Talán az, hogy mindannyian „hozzájárultunk” a költségekhez, amik várhatóan még növekedni is fognak. Na, ezen csak sírni lehet, nevetni nem”

 

– zárja bejegyzését Kocsis-Cake Olivio.