Konok Péter: “Sokan töprengenek, hogy Orbán mi a lófaszt akart ezzel a fajelméletes náci szöveggel!”

Konok Péter bejegyzése változtatás nélkül.

 

“Sokan töprengenek, hogy Orbán mi a lófaszt akart ezzel a fajelméletes náci szöveggel.
Én úgy gondolom, a válasz kimondottan prózai: semmi különöset.
Még csak újat sem mondott.
Évekkel ezelőtt előállt már az “etnikai homogenitás” szövegével, én akkor meg is jegyzetem, hogy úgy látszik, gyáva kimondani magyarul, bele a pacekba, hogy “faji tisztaság”.
Azóta bátrabb lett. Illetve, fenét. Ez csak bullshit. Hamuka. Blabla.
Orbán náciul beszél, de még csak nem is náci, illetve ha (amikor) az, nácisága csak arra szolgál, hogy megindokolja fő üzemmódját, a mértéktelen, mohó rablást (ami nélkül a NER megfulladna, mint az egyszeri cápa, ha nem úszik folyton előre), illetve patologikus mértékű hatalomvágyát (ami azt jelenti, hogy bizonyos értelemben elmebeteg – szociopata, kényszeres és paranoiás – de beszámítható és büntethető).
Amúgy a történelmi nácik nagy része sem hitt különösebben a nácizmusban, sem a vezetők, sem a tömeg.
Az csupán alkalmas eszköz volt a zsidók, a mindenféle mások, a szomszédok és munkatársak, a konkurrencia, Németország, Európa, a Közel-Kelet és Észak-Afrika (stb.) kirablására (majd romba döntésére) – bár a nácizmus az iszonyatos léptékű, ipari jellegű tömeggyilkosság ideológiája és motorja volt, alapvetően mégiscsak a rablásról szólt.
Orbán bármikor, bármit mond, amit hasznosnak talál.
Bármikor mondja az ellenkezőjét is.
A tusványosi dzsemborira összetülkölt közönségnek erre volt igénye.
Pontosabban, a kemény magnak, a gömbölyűinges, szalmakalapos bajuszvitézeknek és asszonyságaiknak, meg egy rakás szétpálinkázott agyú ifjú csontfejűnek – a tusványosi közönség nagy része bulizni ment, fesztiválozni, le se szarták Orbánt meg a röhejes mamelukjait.
Orbán, Tőkés, Semjén, Németh Zsolt, meg az összes ótvar gazember, aki ott pöcörgött a színpadon, csak egy cinikus színjátékot nyomtak. Egy állandóan prolongált előadást.
Ez nem jelenti azt, hogy Orbán nem fog fasisztoid, akár náci intézkedéseket hozni.
Ha hasznosnak találja ÉS megteheti, fog.
Ha nem, akkor meg nem.
A NER szarban van. Ekkora szarban még nem volt.
Rajta részben kívülálló okok miatt pillanatok alatt kiderült, amit sokan tudtak, de ennyire szembeszökően talán sokak számára még nem látszott, hogy az országot ellopták, az államot lelakták, az egész kóceráj egy elkúrt csődtömeg.
Ha megjönnek az első fizethetetlen számlák, ha jön a hideg, és fűteni kéne, kirobban majd a társadalmi elégedetlenség, és nincs már “ellenzék”, hogy azt (megszokott szerepe szerint) becsatornázza, elterelje, lecsitítsa.
Szinte csak a Mi Hazánk nácijai maradtak, akikről csak a vak nem látja, hogy a Fidesz strómanjai.
Ha a Fidesz utasítására a Mi Hazánk képes meglovagolni az elégedetlenséget, magát alternatívaként beállítani, akkor átmenetileg kialakulhat egy rémes (véres) nyugalom, valami még büdösebb diktatúra, de pénz akkor sem lesz, a problémák csak súlyosabbak lesznek.
De ez nem túl valószínű. Inkább a Fidesz fog megpróbálkozni egy lendületes fasizálódással (Orbán ragaszkodik a hatalmához, az oligarchák és csinovnyikok pedig be vannak szarva, és ott a Jobbik példája is, aminek annak idején ugyanezt a szerepet szánták, aztán mégis magának akarta a családi bizniszt), csak hát arra sem lesz már rezsi.
De ezt is tudtuk már.
Nem az a releváns kérdés, hogy Orbán mit röfög lelkes malacainak, hanem az, hogy mi lesz itt ősszel, mi lesz az árakkal, a bérekkel, a lakhatással, mi lesz az aszállyal, a lerombolt környezettel – mi lesz velünk.
És ez valójában csakis rajtunk múlik, nem Orbánon, nem az “ellenzéken”, nem a parlamenti nácikon. Ha mi ráébredünk arra, hogy vagyunk, ők semmivé válnak.
Mert valóban két “faj” van, bár ebben nincs etnikum, nincs genetika: elnyomók és elnyomottak.
Az elnyomást pedig csakis az szavatolja, hogy az elnyomottak ne az elnyomóikat kárhoztassák elnyomottságukért, téves célokat találjanak dühüknek, frusztrációiknak.
Erre kell a náci beszéd, erre kell bármi. Minden ennek az eszköze, amit itt politikaként tálalnak elénk.”

 

 

Szerző. Konok Péter