Koronavírus: Lengyelország újabb 10 ezer lélegeztetőgépet vásárol

0

Koronavírus tesztek elvégzése több mint 46 ezer db Lengyelországban, csak hétfő délig mintegy 7500 vírustesztet végeztek el, ezek közül 7197 bizonyult negatívnak – adta közzé a lengyel rynekzdrowia.pl lap.

Eddig már az ország minden területén regisztráltak fertőzötteket, többségük 30 év körüli, a legfiatalabb 2 éves, a legidősebbek pedig 70 év körüliek.

Lengyelországban ezentúl tömegessé fog válni a járvány – jelezte hétfői válságstáb értekezletén Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter.

Elmondta:

“míg hétfő délutánra a fertőzés 1984 igazolt esetét regisztrálták, a hét végéig ez a szám több ezerre fog emelkedni.”

Közölte:

“a koronavírust az utóbbi időben már nem csak a karanténba helyezetteknél mutatták ki ami lassan eléri a 785 ezret, a járvány már nem csak a gócpontokon belül, hanem minden irányban terjed.”

Elmondta:

“a megbetegedések aránya még mindig nem olyan, hogy a védőmaszk általános – vagyis minden, otthonán kívül tartózkodó személyre vonatkozó – használatát el kellene rendelni, de megjegyezte, hogy Varsóban rengeteg a kihágás még most is mikor teljes kijárási tilalom van életbe léptetve. Ezért holnap további intézkedéseket tesz a lengyel kormány a tilalmakról.”

Majd hozzátette:

“Minden bizonnyal vesztegzár intézkedést vezet be majd Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.”

Hétfőn a kormány és a hatóságok úgy döntöttek,

“hogy már nemcsak a koronavírus elleni harc frontvonalában álló járványkórházakat látják el védőeszközökkel. Rajtuk kívül más egészségügyi intézményeknek, a mentőknek, valamint a rendőrségnek és a határőrségnek most az állami készletekből több mint 5,2 millió védőmaszkot, közel 11, 9 millió gumikesztyűt, közel 32 ezer védőruhát és egyéb, nagy mennyiségű eszközt szállítanak ismét Lengyelországba valamint a jelenlegi 13.500 darab lélegeztetőgép mellé újabb 10 ezer darabot vásárol a kormány az EU járványügyi támogatásból”

– közölte Szumowski.

Elmondta:

“eddig összesen 46 és fél ezer genetikai vírustesztet végeztek. E heti kapacitás napi 5 ezer teszt lesz, ezek kiértékeléséhez országszerte 46 laboratórium áll rendelkezésre, emellett több tízezer, kevésbé megbízható gyorstesztet is végezhetnek. A szakkórházak jelenlegi befogadóképessége 10+8500 ezer fekvőhely, mintegy 13.500 lélegeztetőgép, ebből most 1300 ágyat és 50 darab lélegeztetőgépet használnak fel”

– mondta el a miniszter.