Korózs Lajos: A Fidesz cserben hagyja azokat, akiknek nehézséget okoz otthonaik fűtése

A tűzifa, az áram vagy a gáz árát rengetegen nem, vagy csak súlyos áldozatok árán képesek megfizetni, de aki képes kigazdálkodni ezeket a költségeket, azok között is sokan maradnak hideg lakásban, főleg a vizesedő, rosszul szigetelt ingatlanokban, mivel ezeket sokkal nehezebb kifűteni.

Ez a fajta cserben hagyás pedig emberéletekbe kerül. Október elejétől december közepéig már 55 honfitársunk fagyott halálra, többségük fűtetlen helyiségben, a saját lakásában hűlt ki. A Fidesz-kormány pedig még csak tudomást sem vesz ezekről a tragédiákról.

Az MSZP-nek azonban konkrét javaslatai vannak, hogyan lehet segíteni a cserben hagyott sok millió embernek. Azt akarjuk, hogy senki se fagyjon meg a saját fűtetlen otthonában azért, mert nem tudja kifizetni a gáz- vagy a villanydíjat, senki se kerüljön emberhez méltatlan helyzetbe azért, mert nem tudja kifizetni a vízdíjat. Ennek érdekében mindenkinek megfizethető áron hozzá kell férnie a létfenntartáshoz minimálisan szükséges alapvető közszolgáltatásokhoz. Törvényben kell megtiltani, hogy a magyar háztartásokban a fűtési szezonban kikapcsolják az alapvető közműveket, elsősorban a gázszolgáltatást.

Egy igazságosabb, sávos rendszerű rezsiszámítási rendszert kell bevezetni, ugyanis nem azokat kell támogatni, akiknek azért nagy a rezsijük, mert az úszómedencéjüket fűtik, hanem annak kell több kedvezményt kapnia, aki kevesebbet fogyaszt! Továbbá a szolgáltatóknak minden víz-, áram- és gázszolgáltatásból kikapcsolt lakást ingyen vissza kell kapcsolniuk, és előre fizetős (kártyás) mérőt kell adniuk az energiafogyasztásuk mérésére.

Emellett az MSZP széles körű energiahatékonysági, lakásfelújítási támogatási programot is javasol indítani, melynek részeként támogatni akarjuk az épületek szigetelését, a szénnel, fával és gyakran szeméttel fűtött kályhák lecserélését.

Az MSZP úgy gondolja, hogy a fenntartható, emberhez méltó otthon olyan alapjog, amelyet mindenki számára biztosítani kell.

 

Via. MTI