Kósa Lajost kilóra megvette a csengeri asszonyság

Kósa Lajos vesztegetési pénzt kaphatott a “csengeri örököstől”

Komoly korrupciógyanús ügyről lehet beszélni Csárdi Antal szerint. Az LMP frakcióvezető-helyettese ezt a birtokába került vallomás alapján mondja. Az ügyben Pintér Sándorhoz fordul.
Vesztegetési pénz lehetett az a 68 millió forint, amit a csengeri örökösnő továbbíthatott Kósa Lajosnak – véli egy birtokába jutott vallomás alapján Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese. Közleményében azt írja, a csengeri örökösnőhöz tíz tételben érkezhetett utalás a Kiskun Tender Kft-től, amelyet később készpénzben vitt el a címzett Kósa Lajos, vagy a sofőrje.
Erről a nyomozóhatóság is tud, az ügyészség mégsem akarja kihallgatni Kósát – folytatja Csárdi. Majd idézi az alábbi, szerinte nyomozóhatósági megállapítást:
Elmondása szerint Kósa Lajos megkérte Sz. Gábornét, hogy egy uniós projekt kapcsán járó pénzösszeget utalhassanak Sz. Gáborné számlájára, mert Kósa Lajos a pozíciója miatt nem kérheti a saját számlájára. Elmondása szerint Kósa Lajos megkérte őt, hogy a könyvelés miatt írja alá, hogy ez az összeg kölcsön és hivatkozzon az örökségére. Kósa Lajos és sofőrje felváltva mentek a pénzt átvenni Sz. Gábornétól több részletben.
Csárdi szerint az idézet után egyértelmű, hogy komoly korrupciógyanús ügyről lehet beszélni, Kósa Lajos neve mégsem szerepel sehol a vádiratban. A “csengeri örökösnő” védője többször indítványozta, hogy a fideszes politikust legalább tanúként kihallgassák. Az ügyész viszont kifogásolta ezt, holott Csárdi szerint hivatali kötelessége lett volna.
A fentiek miatt írásbeli kérdésben fordul Pintér Sándor belügyminiszterhez Csárdi, aki azt szeretné megtudni: folyik-e ezekben az ügyekben eljárás, valamint, hogy az ügyészség miért nem teljesítette azt, ami szerinte hivatali kötelezettsége.

Szeretlek Egerszeg