Kötelezettségszegési eljárás indul az Orbán-kormány ellen a civiltörvény miatt

ELÉRTÜK: Kötelezettségszegési eljárás indul az Orbán-kormány ellen a civiltörvény miatt!
Újabb fontos lépést tettünk a magyar civil társadalom megvédése érdekében. Az Európai Parlamentben sikerült elérnem, hogy az elkövetkező években a civileknek járó uniós támogatást 1 441 millió euróra felemeljék, most pedig az Európai Bizottság kezdeményezésemre eljárást indít a magyar kormány ellen az igazságtalan civiltörvény miatt.

 

Október 16-án levélben fordultam a Bizottsághoz, kérve, hogy intézkedjenek a magyar kormány igazságtalan és jogsértő mulasztása miatt. A civil szervezetek ügyében ugyanis a magyar kormány nem hajtotta végre az Európai Bíróság ezzel kapcsolatos kötelező döntését.

 

A civilek elleni felháborító kormányzati hadjárat keretében elfogadott civiltörvény jogellenességét az Európai Bíróság 2020. június 18-i ítéletében mondta ki. A Bíróság egyértelművé tette, hogy a magyar kormány szándékosan akadályozza, hogy a civil társadalom betöltse a helyi közösségeket segítő szerepét.

 

A civilek elleni kormányzati háború azért is volt méltatlan, mert nélkülük elképzelhetetlen egy emberséges modern demokrácia. Most az állam helyett dolgoznak a civil szervezetek, olyan közfeladatokat látnak el, ami az állam feladata lenne. A kormány azonban úgy döntött, magára hagyja a gyermekeket, a nőket, a hajléktalanokat és a szegény sorsú honfitársainkat. A civil társadalom azonban magára vállalta a feladatot, és segítenek, ahol csak tudnak: legyen szó akár hátrányos helyzetű gyerekek, hajléktalanok megsegítéséről, kórházak felújításáról, iskolák fejlesztéséről, vagy akár környezetvédelemről.

 

A magyar kormány a bírósági ítélet után azonban nemcsak törvényt nem módosított, hanem az uniós joggal ellentétes intézkedéseket alkalmazta is, ezzel pedig további kárt okozott a magyar társadalomnak. Erre bizonyítékul egy pécsi szervezet, az Emberség Erejével Alapítvány ügyéről írtam levelemben. Az alapítvány arról számolt be, hogy azért utasították el egy 72 ezer eurós pályázatukat, mert nem voltak hajlandóak nyilatkozni az akkor már európai bírósági ítélettel jogellenesnek nyilvánított követelményekről.

 

Ne feledjük, az EU segít, de végső soron nekünk, magyaroknak kell megharcolnunk az igazságos demokráciáért. Én azért dolgozom, hogy 2022-ben leváltsuk a kormányt, és olyan országot építsünk, ahol az emberekért dolgozó civilek nem válnak méltatlan kormányzati támadások célpontjává.

 

via. Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője