Kovács Zoltán szerint az egész ország érdeke a vadászati világkiállítás

Sokan és sokfelől támadják az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítást, pedig ez már nem az első nagyszabású esemény lesz, aminek a lebonyolítását elvállalta és sikerrel végre is hajtotta Magyarország kormánya – mondta a Kossuth rádió vasárnap reggeli műsorában a megrendezésért felelős kormánybiztos. Kovács Zoltán ezek közé sorolta a vizes világbajnokságot és a nyári labdarúgó-Európa-bajnokságot is, ahol Budapesten egyedüli helyszínként rendezhettek telt házas mérkőzéseket.

A negatív hangok ellenére a kormány nem kockáztat, ezek előre megtervezett, átgondolt események

– hangsúlyozta a kormánybiztos. Kiemelte: ezek a rendezvények az elmúlt tíz év építkezési folyamatába is illeszkednek, és jól demonstrálják a kormány munkáját. Arról is beszélt, hogy szerinte az egész ország érdeke a vadászati kiállítás, hiszen élénkíti a hazai turizmust, és ötven éve nem volt ilyen rendezvény Magyarországon.

A 21. század elején be kell mutatni a világ felé, hogy miről is szól a vadgazdálkodás, a vadászat és minden, ehhez kapcsolódó szegmens. A vadászat sajnos Nyugaton szitokszó, és negatív attitűd párosul hozzá, miközben egy előre eltervezett gazdálkodási és ökonómiai folyamat része

– fejtette ki Kovács Zoltán.

A kormánybiztos arról is tájékoztatást adott, hogy a világkiállítás költsége 17 milliárdra volt tervezve, amit sikerült tartani, az eseményhez kapcsolódó 55 milliárd forint a Hungexpo felújításához kellett, ahol már több évtizede nem történtek fejlesztések. Itt rendezik majd a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust is, illetve a kormány tervei szerint a következő években, illetve évtizedekben még sok hasonló méretű és színvonalú rendezvényt, kiállítást.

A vadászati világkiállítás húsz napja alatt hat nemzetközi konferencia lesz, melyen 98 ország képviselteti magát több mint negyven kiállítóval. Kovács Zoltán elmondta: Magyarországon 70 ezer körüli a vadászok száma, míg a horgászoké csaknem egymillió, így az ország ötödét érinti valamilyen módon a kiállítás:

Az emberi lét kezdete óta a kultúra része a vadászat, ami visszaköszön számos területen, különösen a magyarság történelmében, így megfigyelhető a gasztronómiában, a vadászkutyák használatában és a solymászatban is.