Kövér László gyalázkodni kezdett!

A Hír Tv Bayer show című műsorában vendégeskedő Kövér László rögtön a műsor elején egyetértett abban Bayer Zsolttal, hogy a világ egyre gyorsabban rohan a vesztébe – írja a 24.hu

Kövér azt mondta, jelenleg hideg polgárháború zajlik a világban. Bayer Zsolt felvetésére, hogy a Fideszt akkor is megalapították volna-e, ha már akkor tudják, hogy 2021-ben a szabadságot majd az jelenti, hogy a norvég posta reklámjában homoszexuálisnak állítják be a Mikulást, a házelnök azt felelte, első felindulásukban vélhetően azt mondták volna, hogy akkor csinálja, akinek két mamája van, de ez ma már nem annyira mellbevágó, mint akkoriban lett volna.

Szerinte végül mégis megalapították volna a Fideszt azért, hogy próbáljanak ellenállni a gonosznak. Még inkább küzdöttek volna, csak az ellenség-barát felismerő rendszerük jóval differenciáltabban működött volna. Kövér László a norvég reklám miatt várja a katolikus egyház és minden jóérzésű keresztyén tiltakozását, amiért meggyalázták Szent Miklós emlékét, és köpnek mindarra a hagyományra, ami ebből fakadt évezredeken át.

Azt gondolja, ez nem egy egyszerű, olcsó poén, amit egy államinak nevezett cég meg a média megenged magának, hanem ez a legocsmányabb kereszténygyalázás ami az utóbbi években persze már megszokottá válik, de ha úgy viselkedünk, mintha ez a mindennapok része lehetne, akkor persze az is lesz előbb-utóbb.

A két Fidesz-alapító egyetértett abban, hogy ez a reklám a normális, tisztességes homoszexuális felebarátaikat is felháborítja.