Közel 100 milliót érő balatoni luxusnyaralója van Kocsis Máté feleségének

Van hozzá úszómedence is. Kocsisné vagyonnyilatkozata nem volt nyilvános.

0

Százmilliós balatoni nyaralója van Kocsis Máté feleségének – tudta meg a 24.hu. Mint írják, a 200 négyzetméteres, úszómedencés révfülöpi nyaraló kizárólagos birtokosa a Fidesz frakcióvezetőjének házastársa, Kocsisné Márkus Szilvia.

false

A tulajdoni lap szerint Kocsisné 2014-ben vásárolta meg a 1100 négyzetméteres területet, ahova 2017-ben építettek fel üdülőt. Az ingatlan nem Kocsis, hanem Kocsisné vagyonnyilatkozatában szerepel – a képviselők házastársainak van ugyan vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségük, de ezek a bevallások nem nyilvánosak.

A 24.hu kérdésére Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: felesége egy II. kerületi lakást örökölt, ennek értékesítéséből vásárolta meg a révfülöpi telket 13,5 millió forintért, az építkezést pedig az asszony szülei által eladott 300 négyzetméteres budaörsi ház értékéből fedezték.

A 200 négyzetméteres balatoni nyaraló építése 77,5 millió forintba került, Kocsisnééknak körülbelül 6 millió forint egyéb költségük volt.”

Kocsis Máté 2018-as vagyonnyilatkozata szerint a Fidesz frakcióvezetője egy 683 négyzetméteres ingatlanon álló VIII. kerületi lakóház felének a tulajdonosa. A bevallásban egy 28 millió forintos, a családtagoktól kapott kölcsön és nyolcmillió forint megtakarítás is szerepel.