Krekó Péter az összes fideszes szennymédia ellen pert nyert!

0

A kérdéses cikk szerzője olyan „bizonyítékokra” hivatkozott, amiknek forrását sem ismerte.

Nem jogerősen a Figyelőt, az Origót és 888.hu-t is elmarasztalta a Fővárosi Törvényszék, amiért tavaly januári cikkükben, illetve cikkszemléjükben valótlanul vádolták meg külföldi titkosszolgálati tevékenységgel Krekó Pétert, a Political Capital igazgatóját – írja pénteki közleményében a szervezet.

A Fővárosi Törvényszék első fokú ítéletében megállapította, hogy a figyelo.hu ( lap főszerkesztője akkor Lánczi Tamás volt) kiadója megsértette Krekó Péter jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, amikor 2019. január elején megjelent „Kinek dolgozik Krekó Péter?” című cikkében valótlanul állította a felperesről, hogy brit titkosszolgálati pszichológiai hadviselési akcióban vesz részt.

A G. Fodor Gábor főszerkesztő által vezetett 888.hu és az Origo szintén lehozták a fenti cikk állításait, ezért ezen oldalak kiadóját is elmarasztalta a bíróság.

A bíróság az alpereseket kötelezte arra, hogy az említett cikkek címe felett tegyék közzé a bírósági ítélet jogsértést megállapító rendelkezését, és tartsák ott minimum 30 napig, illetőleg a cikk elérhetőségéig. A bíróság ezen felül az alpereseket sérelemdíj megfizetésére is kötelezte.

Mint a Political Capital megjegyzi, a kormány által irányított médiában megjelent cikkek színvonalát és megalapozottságát híven jellemzi az ítéletből vett idézet:

„A bíróság felhívására az alperes képviselője úgy nyilatkozott, hogy nem tud nyilatkozatot tenni arra vonatkozóan, hogy az általa csatolt bizonyítékoknak mi a forrása”.

A napokban írtunk arról, hogy nem jogerősen Pikó András józsefvárosi polgármester is sajtópert nyert az Origo ellen: a kormányközeli lap azt állította, hogy Pikó pozícióba kerülése után azonnal megemelte saját fizetését – a probléma csak az, hogy a polgármesteri fizetések nagyságát törvény állapítja meg és írja elő, erről nem is dönthetett volna a kerületvezető.