“Különben „pusztulunk, veszünk, Mint oldott kéve, széthull nemzetünk…!”

A Fidesz mindig azzal vádolja ellenzékét, amit maga követ el: szerinte az ellenzék a járványnak szurkol… Elég csak egy pillantást vetni mindarra, ami az országban történik, hogy józanul kimondjuk: ezt a járványt – a következményekkel nem törődve – mintha a Fidesz rendelte volna meg.

Milyen kényelmes dolog például minden hazai és külföldi bírálatra azzal „válaszolni”, nem értik, hogy lehet ilyesmivel foglalkozni, amikor tombol a járvány…

Közben a járvány elleni védekezésre hivatkozva, kirabolja a kormány az amúgy sem dúskáló ellenzéki önkormányzatokat, jogokat, pénzeket elvéve. Gazdaságvédelmi alapot hoz létre, amelyből a sokszorosát költi el annak, amennyit beletett. Rengeteg pénzt fordít a járvánnyal semmilyen összefüggésben nem lévő gyalázatos célokra. Erről bőven lehet hallani, olvasni a független / ellenzéki médiában. Naponta hoznak fölháborítóbbnál fölháborítóbb döntéseket, százmilliárdokat költve „úri passzióikra”; folyamatosan „alkotnak” – igaz, tíz éve már – olyan „törvényeket”, amelyekkel gúzsba kötik a következő kormányt, ha az ellenzéki lenne.

Ennek a folyamatnak alkotmányellenessége napnál világosabb.

A járvány árnyékában folytatják a felsőoktatás totális megszállását, elbitorlását, részben szétverését. „Jogszerű” tiltakozásra nincs vagy alig van lehetőség: minden esetleges megmozdulás polgári engedetlenséget jelentene, amelynek megszervezése komoly nehézségekbe ütközik, s amelyre a kormány reakciója kiszámíthatatlan, vagy nagyon is kiszámítható: kíméletlen megtorlás.

A brutális, bestiális hatalmi önkénynek hosszú ideig tartó következményekkel fenyegető példája mindaz, ami az SZFE-vel történik, immár komolynak mondható tiltakozást sem kiváltva. Egyelőre csak gúnyos, elkeseredett kommentekre telik.

A „tanári kar” érdemtelen, Fidesz-hű NER-lovagokkal, agitproposokkal, gúnyolódásra, uszításra szakosodott sajtómunkásokkal való feltöltése azt mutatja, hogy az önkény minden aljasságra elszánta magát: teheti, hiszen az általa uralt médiabirodalomban alig vannak SZFE-ről szóló hírek, s a független / ellenzéki médiát is a járvány uralja.

Pedig ez a járvány belátható időn belül elmúlik, miközben az Orbán-kormány fosztogató-romboló tevékenységének, azt leplezni hivatott uszító, rasszista propagandájának, verbális bérgyilkosai „munkásságának” következményeit akár évtizedekig is nyögheti az ország…

Az SZFE-hez vezényelt törtető senkik között tán egyedül Szarvas József az, aki mögött valódi teljesítmény is van: ám amikor valaki valahová tanárnak szegődik, nem elég művésznek, jellemnek is kell lennie.

Vidnyánszkyban és társaiban nyilván munkál a fékezhetetlennek tűnő vágy, hogy az egyetem oktatóit, hallgatóit minél jobban megalázzák. Torz öröm ez, alávaló ember kéjeleg ilyenben. De a dologban van valami vigasztaló is: érdemes embert (egyelőre?) nem sikerült szerezniük, s ez mindent elmond róluk.

Az emberben pedig dübörög a másfajta, a lázadásra hívó vágy: kell lehetőséget találni a hatásos tiltakozásra!

Már csak azért is, mert az önkény magától nem áll le: föl akarja zabálni vidéki egyetemeinket, az SZTE-t, a PTE-t, a DTE-t is. Látni kell azt is, hogy a Fidesz kinevezte egyetemi vezetőkre nem lehet számítani: vazallusok, s akként is viselkednek.

Nem vagyok biztos abban, hogy a társadalom erre érzékeny része és az ellenzéki pártok egyáltalán fölfogják, mi is a tét a közvagyon „kimentése” és a „kultúrharc” szempontjából az SZFE és a többi egyetem dolgában.

Ha fölfognák, akkora volna a tiltakozás, hogy meghiúsítaná a rablók terveit.

Nem gondolom, hogy„kisstílű” érdekek határoznák meg a történteket: éppenséggel hatalmas, a Fidesz tervei szerint az ország sorsát hosszú távon meghatározó, szervezett fosztogatás, rablás folyik.

Nem is lehet változtatni ezen a „fideszes jogrend” keretein belül – tehát föl kell majd azt a „jogrendet” számolni. Azaz: vissza kell térni az alkotmányos, demokratikus jogrendhez. Ehhez a Fidesznek buknia kell.

Ha a Fidesz megalázó, megsemmisítő vereséget szenvedne, nagyobb baj aligha lenne a gengszter-jogrend széttöréséből – erre azonban ma nem látszik esély. A kis arányú győzelem feloldhatatlannak tűnő ellentmondásba helyezheti a demokratikus kormányt: a „NER-jog” megtűrése vagy lassú lebontása saját táborában válthat ki elégedetlenséget, a szerintem szükséges „forradalmi” jogalkotás, illetve maga a Fidesz veresége pedig akár a 2002-es és 2006-os puccskísérleteknél is nagyobb zavargásokat válthat ki – olyan körülmények között, amikor a rendvédelmi szervek, illetve vezetőik demokrácia iránti elkötelezettségéről nem lehetünk meggyőződve.

Van tehát min gondolkodni.

Ami azonban ma biztosan kimondható: a NER társadalomromboló, amorális tevékenységével szemben azonnali, szervezett, a polgári engedetlenség eszközeivel is élő ellenállásra volna szükség.

Különben „pusztulunk, veszünk,

Mint oldott kéve, széthull nemzetünk…!”

 

szerző. Gusztos István