Kunhalmi Ágnes: A Fidesz még mindíg húzza az időt!

0

Már kiderültek a kormány súlyos bűnei, de a felszólítások ellenére, még mindig húzzák az időt több rendkívül fontos intézkedés meghozatalával. – Ezeket ismertette kedden, online sajtótájékoztatón Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője.

Kunhalmi Ágnes elmondta, a járvány lassulásának két döntő oka volt: az emberek fegyelmezettek voltak, elkezdtek maszkot varrni maguknak, mert a kormánytól nem kaptak, illetve kikényszerítették az iskolák bezárását. Az, hogy a vírus valamennyire mégis elterjedt, pártja szerint, az állami kórházi gócpontokból való ellenőrizetlen kikerülésnek köszönhető.

„Az ellenzék kéréseire mindig késve reagált a kormány. Az első fertőzés már március 6-án megjelent az állami kórházak gócpontjainak köszönhetően, ami kiderült a Népegészségügyi Központ jelentéséből. Az egészségügyet lezüllesztették és porig rongyolták. Csak idő kérdése volt, hogy mikor spriccel szét az állami kórházakból a vírus”

– mutatott rá a szocialista politikus, és felhívta a figyelmet, hogy az idősotthonokba is innen került be a koronavírus.