Lantos Gabriella: Két hét múlva 2x-3x több fertőzött és halott lehet naponta, mert a kormány nem vezetbe járványügyi intézkedéseket

A kormány kezdeményezte a veszélyhelyzet meghosszabbítását a parlament előtt. A kabinetnek erre a gyors reagálás érdekében van szüksége. Arra számítanak, hogy a következő hullámban kevesebb ember fog megbetegedni, és kevesebb ember fog kórházba kerülni. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy eddig már mintegy hatmillió ember megkapta az oltást.

A 3. oltást az első kör után minimum 4 hónappal később lehet kérni, de hat hónap után javallott.

 

A kormány nem fog korlátozásokat bevezetni

 

– mondta Gulyás Gergely a mai kormányinfón.

Gulyás Gergely azzal kezdte a Kormányinfót, hogy a negyedik és az ezt követő hullámok eltérnek a mögöttünk hagyott három hullámtól, az oltás olyan eszköz, amely alapvető védettséget ad, valamennyi orvosi adat alátámasztja, hogy aki be van oltva, annak a védettsége sokszorosára nőtt. Négy hónap után lehetséges, hat hónap után különösen a 60 év felettieknél ajánlott a harmadik oltás. A miniszter leszögezte, hogy a kormány nem kívánja a lezárások politikáját folytatni, Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb és legszabadabb országa járványügyi szempontból. Még mindig van 400 ezer 60 év feletti, aki nem oltatta be magát, a kormány mindent megtesz azért, hogy elősegítse az oltásukat.

Lantos Gabriella, egészségügyi szakértő és az Új Világ Néppárt szakpolitikusa szerint viszont ennek súlyos következményei lesznek.

Már akár két hét múlva 2x-3x több fertőzött és halott lehet naponta Magyarországon, a kormány szándékos nemvíruskezelése miatt.