“Laposítani a görbét!”

Ágoston László

Emlékszel még a tavasz slágerére? “Laposítani a görbét!” Csak mert a legtöbben nem emlékeznek.

Amikor azzal dobálóznak, hogy hány százalék esélyed van meghalni a COVID miatt, meg hogy akkor biztosan nem is olyan veszélyes, egyszerűen szem elől tévesztik a célt: nem túlterhelni a kórházakat.

Magyarázzam vagy emlékszel? Ha túl sokan kerülnek be egyszerre, nem csak a lélegeztetőgép fogy el, de az orvos, az ágy, a nővér is. És akkor az ellátás hiányába fognak belehalni a nem koronavírusos emberek.

Erről beszéltünk egész tavasszal, de valahogy elfelejtettük ezt.

Talán azért is, mert tavasszal járvány nélkül is sokakat ölt meg a kormány kórházkiürítése, és erről jobb hallgatni, ugye… Ők is mind a COVID áldozatai, mégha a vírussal nem is találkoztak sohasem.

Aztán azért sem szabad erről beszélni, mert felkavarná az embereket, ha megértenék, hogy mennyire nem készültek fel az új hullámra. A szlovákok mindenkit leteszteltek, durva, nem?

Jönnek a megrázó képek és a posztok orvosoktól, de mi a fertőzések számaira koncentrálunk, mintha az bármit is jelentene. Mintha lenne elég teszt, hogy fel tudjuk mérni, mi történik. Mintha lenne relevanciája.

Annak van relevanciája, hogy mennyire leterhelt az egészségügy, hogy sikerült-e laposítani a görbét, vagy rászakadt a kórházakra egyben az egész, négyzetesen növekedve, nehezítve vagy akár ellehetetlenítve az ellátást.

Nem az a kérdés, hogy sok-e a beteg, hanem, hogy túl sok-e. És milyen intézkedéseket hoz a kormány ellene.

És látjuk, mi a fontos! Gondoltad volna, hogy valaki Kínában denevért eszik, ezért Magyarországon eltörlik a transzneműek jogait? Hogy kitör a világjárvány, ezért az alaptörvénybe írják, hogy apa férfi, anya nő?

Kormányzás. Hehe.

Aztán a másik, amikor elmondják, hogy a vírus csak arra veszélyes, akinek van alapbetegsége. Mert hány embernek nincs? De komolyan. Főleg, mondjuk 50 felett?

Laposítani a görbét, és megóvni a kórházakat, az embereket… jó lenne, ha bárkinek is számítana odafent. De most a választási törvényt kell változtatni, ne haragudj, rád most nincsen idő.

Nem a kórháznak, a kormánynak nincsen rád kapacitása. Mióta van ez a betegség. Tudod…

Most kávézni kell hívni George Clooney-t. Van fontossági sorrend!

Érdekes lenne egyébként az a kávézás, esküszöm megnézném magamnak. Főleg, ha a vezér maga menne oda. A Nők Bálványa Férfiisten jól szabott zakójában megkérdezné szoknya alá kúszó meleg hangján, hogy milyen volt Soros György pénzén Angliában tanulni.

A magyar ugar ura pedig ékes Fejér megyei akcentussal, a tőle megszokott _hanyag_ eleganciával, jól ismert orrhangján felelne neki: anyád!

Vagy valami hasonlót. Amit megszoktunk tőle. Amitől a bicska nyílik a zsebben a görbe laposodása helyett.

(A képen: Orbán Viktor vezető politikusok körében. Forrás: https://beautyfy.hu/…/miert-gaz-ha-a-politikus-nem-akar-ol…/ )