Látványos bukásnak indult a Fidesz, ettől Orbán üvölteni fog

Újabb közvéleménykutatást végeztek.

A koronavírus-járvány nemcsak az emberek mindennapi életét borította fel teljesen, de a politikai berendezkedést is átalakította.

A Závecz Research Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint, ennek pedig most a kormánypárt a legnagyobb elszenvedője.

 

Az első hullámában végzett felmérés szerint, mikor az ország viszonylag könnyebben átvészelte a járványt, a kormánypárt növelte táborát, de mára ez a helyzet megváltozott és zuhanni kezdett a támogatottsága.

Március és augusztus között a kormánypárt 31-ről 36 százalékra tudta növelni a táborát, az azóta eltelt két hónapban viszont gyors ütemben veszíti el szavazóit, jelenleg már 4 százalékpontot buktak.

ÍGY A FIDESZ OKTÓBERI TÁMOGATOTTSÁGA A TELJES VÁLASZTÓKORÚ NÉPESSÉGEN BELÜL MINDÖSSZE 32 SZÁZALÉK.

Ha az ellenzéki pártok támogatottságát nézzük, akkor ott a legjobb eredményt a Demokratikus Koalíció éri el, mely jelenleg 10 százalékon áll. Őket követi a Jobbik, mely 6 százalékról 7-re erősödött, majd a Momentum következik, aminek 7-ről 6 százalékra módosult a tábora.

Az MSZP-nek sikerült megtartania táborát, így jelenleg 5 százalékon áll, akárcsak az előző hónapokban. Az LMP-nek, a Párbeszédnek, a Mi Hazánknak és a Kétfarkú kutyapártnak 2-2 százalék a szavazótábora a Závecz felmérése szerint, melyet a hvg.hu közölt.

HA MOST LENNE A VÁLASZTÁS, AKKOR IGEN NAGY ESÉLLYEL SZÁLLNA SZEMBE A TELJES ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁS A FIDESZ-KDNP-VEL SZEMBEN,

a győzelem pedig a pártnélkülieken múlna, akiknek 31 százalék az aránya jelenleg.

A kormánypártnak a koronavírus-járvány első hullámában mért előnyét nem sikerült megtartania, a vidéki városokban például 8 százalékponttal lett alacsonyabb a tábora, valamint a fővárosban is nagyjából ennyit vesztett. A nagyobb bukás elkerülését jelenleg annak köszönheti a Fidesz, hogy a falvakban élők körében erősödtek, ott 2 százalékponttal többen lettek a támogatói.

A felmérés arra is kíváncsi volt, milyen az ország jelenlegi közhangulata,

A VÁLASZADÓK 57 SZÁZALÉKA SZERINT PEDIG MAGYARORSZÁGON ROSSZ IRÁNYBA MENNEK A DOLGOK.

A politikai hovatartozás ebben a kérdésben is megfigyelhető, mivel a kormánypárti szavazók jelentős része, 81 százalék, pozitívan értékeli a hazai állapotokat. Ezzel szemben az ellenzékiek 95 százaléka látja borúsan a magyarországi helyzetet, míg a pártnélküliek 61 százaléka van hasonló állásponton.