Lázár kemény üzenetet küldött Orbánnak – elkezdődött a fideszes belháború

Ismét keményen ostorozta a kormányt és Orbánt és érdekes kijelentéseket tett a Hódmezővásárhelyre „száműzött” Lázár János. Az egykori kancelláriaminiszter elárulta, miért távozott a kormányból, mit gondol a mostani helyzetéről és nyíltan megüzente: vannak még tervei az ország jövőjével kapcsolatban…

Lázár Jánosról sokáig még a Fideszen belül is úgy tartották, hogy idővel Orbán Viktor helyébe léphet. A volt kancelláriaminiszter munkabírása, szervezői képessége és kommunikációs adottságai kiemelték őt a miniszterelnök környezetéből. Épp ezért amikor otthagyta a kormányt és visszament Hódmezővásárhelyre, mindenki arról beszélt:

ORBÁN LESZÁMOLT A KIHÍVÓJÁVAL.

Lázár azóta nem sűrűn nyilatkozik, bár néha azért odaszúr a fideszes nagypolitikának: a Népszavának például azt nyilatkozta, hogy nem híve a nagy presztízsberuházásoknak, amikor pedig az Index kormánypárti elfoglalása kapcsán arról kérdezték, hogy továbbra is olvassa-e a portált, szűkszavúan csak annyit felelt: „meglátjuk”. Most viszont Lázár hirtelen elkezdett üzengetni. Bő egy hete a Magyar Nemzetnek például azt mondta:

„A FIDESZBEN ÉS AZON KÍVÜL IS FOGNAK MÉG HALLANI RÓLAM”.

Most pedig a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorának vendégeként arról beszélt, miért hagyta ott a kormányt és mik a tervei.

„Nyolc évet dolgoztam frakcióvezetőként, államtitkárként és miniszterként, 6 évig ott ültem minden kormányülésen. Azt gondolom, hogy

NEKEM IS ELÉG VOLT, ÉS BELŐLEM IS ELEGÜK VOLT NÉHÁNYAKNAK.”

Arra a kérdésre, hogy a kormányból történt távozása előtt ki közölte kivel, hogy „elég volt”, Lázár úgy reagált: ez kölcsönös volt. Arra a kérdésre pedig, hogy a tavaly októberi önkormányzati választás eredményéből és Márki-Zay Péter ismételt hódmezővásárhelyi győzelméből milyen tanulságot vont le, Lázár János azt válaszolta: míg korábban azt gondolta, hogy a politika az akaratátviteli képességről szól, ma már úgy látja, hogy

A JÓ POLITIKA „AZ ÉLNI ÉS ÉLNI HAGYNI JEGYÉBEN ZAJLIK, ÉS A TÖBBET ÉSSZEL MINT ERŐVEL JEGYÉBEN CSELEKSZIK”.

Ez ugye egyértelmű fricska az erőpolitizálást folytató Fidesznek, de ezzel még nem volt vége. Lázár ugyanis a terveiről is beszélt, és meglepő nyíltsággal kijelentette: „Félreértés ne essék,

ÉN IS POLITIKAI HÚSEVŐ VAGYOK ÉS VANNAK MÉG ELKÉPZELÉSEIM ÉS TERVEIM, VALAMINT VAN MONDANIVALÓM IS AZ ORSZÁG JÖVŐJÉVEL KAPCSOLATBAN.”

Ezeket a szavakat nem nehéz lefordítani: Lázár bizony Orbánnak is üzent, méghozzá azt, hogy nem hagyja magát leírni és vissza fog még térni az országos politikába.

Kérdés, hogy Orbán mit szól ehhez? Szerintem nem lesz boldog!