Lázárék érdekes projektekről döntöttek

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. (SIP), valamint a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) veszi át a Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) Zrt. projektjeit.

A hivatalos döntés augusztus elején született meg, miután a társaság tulajdonosa, az Építési és Beruházási Minisztérium – amit Lázár János vezet – erről kiállította a részvényesi határozatot.

Az átadás-átvétel megkezdődött, és minden aktív projektet érint  – írja a Világgazdaság.

Mindez azt vetíti előre, hogy az NKK megszűnése nem sodorja veszélybe a társaságnál lévő fejlesztéseket, így a fővárosi vonatkozásúakat sem, mivel mindegyiknek lesz gazdája.

Az továbbra is kérdés, hogy az ezermilliárd forint értékű beruházások közül melyik valósulhat meg rövid távon.

A tárca ugyanis az orosz–ukrán háború miatt kialakuló gazdasági válság miatt felülvizsgálja az állami beruházásokat, azokat pedig, amelyeknél eddig nem indult el a kivitelezési szakasz, felfüggesztik.

A BMSK a tervek szerint a magasépítésű projekteket veszi át az NKK-tól, a NIF-hez pedig a közlekedési infrastruktúra fejlesztései mellett a komplex városfejlesztések kerülhetnek.

A magyar sajtóban korábban felröppent olyan hír, miszerint a fővárosban leállnak a fejlesztések.

Csakhogy az ÉBM által folytatott felülvizsgálat nem vonatkozik az uniós projektekre. Ezekből pedig több százmilliárd forint értékben részesülhet a főváros és agglomerációja.

A Világgazdaság a cikkében rámutatott: csak a helyreállítási és ellenálló képességi eszköz (RRF) révén mintegy ötszázmilliárd forint fejlesztési pénz érkezhet Budapestre és vonzáskörzetébe a következő években.

Igaz, ehhez arra is szükség van, hogy konszenzus alakuljon ki az Európai Bizottság és a magyar kormány között.