Lebukott Varga Judit

Egyre dagad a Pegasus-ügy, melyben mint ismeretes, a kormány illegális eszközökkel hallgathatott le civileket.

Orbánék mindent eszközt bevetnek, hogy ne a lehallgatási botrány legyen a közbeszéd tárgya, most azonban kiderült, hogy idén jelentősen felpörgették a titkos megfigyelések számát.

Közérdekű adatigényléssel jutott hozzá a HVG azokhoz a dokumentumokhoz, melyekből kiderült, idén jelentősen megugrott az állampolgárok titkos megfigyelésének a száma.

JÚLIUS 19-IG ÖSSZESEN 928 ESETBEN ADTA MEG A TITKOS MEGFIGYELÉSRE AZ ENGEDÉLYT VARGA JUDIT, AMI NAPI ÁTLAG 5 ESETET JELENT.

A közel ezer megfigyelési engedély kiadása is jól tükrözi azt a tendenciát, amit az elmúlt években látni lehetett: évről évre egyre növekszik az ilyen engedélyek kiadásának a száma.

Korábban a 168 óra gyűjtötte össze, hogy hány alkalommal írt alá az igazságügyi miniszter titkos megfigyelési engedélyt. Abból kiderült, hogy míg 2015-ben 1038 eset volt, addig 2016-ban már 1151, 2017-ben 1256, 2018-ban 1282, 2019-ben pedig 1340. A koronavírus-járvány picit visszavetette a megfigyelések számát is, így 2020-ban “csak” 1285-ször írt alá ilyesmit Varga, de mint ahogy a számok mutatják, idén minden eddigi csúcsot megdönthetnek a titkos megfigyelésekre kiadott engedélyek száma, ha az év második felében is hasonló ütemben zajlanak a dolgok.

 

 

 

 

A Varga Judit által engedélyezett megfigyelések azonban csak a töredéke az összes megfigyelésnek, a másik nagy kategória a “bűnüldözési célú titkos információgyűjtés”, amit a rendőrségi és egyéb nyomozások részeként végeznek a hatóságok, de ehhez már bírói vagy ügyészi engedély szükséges és tételesen meg kell indokolni, hogy miért kérik azt.