Lejáró személyik, dráguló cigaretták: így változik az élet július 1-től

Élesednek a különadók, nagyobb lesz a jövedéki adó is, megdrágul az alkalmi munkások foglalkoztatása. Sok okmány lejár, csak az autósok kapnak egy kiskaput, és igaz, nem 1-jétől, hanem másodikától, de SZÉP-kártyával sem lehet majd ételt venni. Összegyűjtöttük, mi minden változik, ahogy elkezdődik az év második fele.

Jönnek a különadók

A kormány által extraprofitadónak nevezett, valójában inkább különadócsomagnak tekinthető új rendelkezések hivatalosan július 1-jétől élesednek. Ez a gyakorlatban nem minden pont esetében számít, mert van, amit az egész 2022-es éves adóalap után vetnek ki – ilyen a bankok, a kiskereskedelem, a gyógyszerforgalmazók, a távközlési cégek és az energiaszektor különadója. Több különadónál azonban a mostani dátum a kezdő időpont.

Ez első körben azoknak lesz látványos, akik repülővel utaznak, az ő utazásuk után járó különadót a mostantól érvényes jegyeknél kell befizetni, az emlékezetes vita a légitársaságok és a kormány között arról folyt eddig, hogy mi legyen azokkal a jegyekkel, amelyeket az új adó bejelentése előtt vettek meg július 1-je utáni utazásra. Utasonként 3900 forintot kell fizetni, ha az utas végső úti célja az Európai Unió, Nagy-Britannia, Albánia, Andorra, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Izland, Koszovó, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegró, Norvégia, San Marino, Svájc, Szerbia vagy Ukrajna (azt azért nem javasoljuk senkinek, hogy mostanában Ukrajnába akarjon repülővel utazni). Ha bármely más ország a végcél, akkor utasonként 9750 forint a hozzájárulás mértéke.

Július 1-től megemelik a cégautóadót, a mostaninak majdnem a duplájára. Ezt az autó teljesítménye és a környezetvédelmi osztályjelzése alapján 12 kategóriába sorolva határozzák meg, a teljes táblázatot itt láthatják.

A biztosítók 2022. július 1. és 2023. december 31. között kötelesek pótadót fizetni. Ez idén a július és december közötti adóalap, a nettó díj 1 milliárd forint alatti része után 4 százalék, 1 és 18 milliárd forint közötti része után 8, a 18 milliárd forint fölötti rész után pedig 14 százalék (az életbiztosítási ágazatoknál 2, 3, illetve 6 százalék).

Az értékpapírügyletek tranzakciós illetéke a vételár 0,3 százaléka, de vételenként legfeljebb 10 ezer forint, azaz ez után megegyezik az átutalások illetékével. Mentes az értékpapírügyleteket terhelő tranzakciós illeték alól a pénzügyi eszköz vétele, ha a befektetési szolgáltatást a Magyar Államkincstár vagy a Posta Elszámoló Központot működtető intézmény nyújtja.

A tranzakciós illetéket azokra a pénzügyi szolgáltatókra is kiterjeszti a kormányrendelet, amelyek Magyarországon határon átnyúló szolgáltatásokat végeznek, mint például a Revolut vagy a Wise. A tranzakciós illeték marad átutalásonként 0,3 százalék, de a felső határa fizetési műveletenként 6 ezerről 10 ezer forintra nő.

Megemelik és kiterjesztik a népegészségügyi termékadót. Aki a 34 tételt egyenként szeretné végigböngészni, az a kormányrendelet 13–16. oldalán megteheti, a legfontosabb változások között szerepel az, hogy a cukros üdítőknél literenként 15-ről 23-ra nő ez az adó. Új termékkörként bekerült az adókötelesek közé a töltött tészta, a müzli és a gabonapelyhek is.

Megnő a jövedéki adó

Ez nem volt újdonság, korábban már bejelentették, így csak technikai jelentősége volt annak, hogy ezt is a különadókkal együtt jelent meg a Közlönyben:

  • A kisüzemi sörfőzdében készített sör után hektoliterenként és tényleges alkoholtartalomfokonként 810 helyett 900 forintot kell fizetni, más sörre 1620 helyett 1800-at, a habzóbor és egyéb habzó erjesztett ital után hektoliterenként 16 460 helyett 18 100-at, egyéb csendes erjesztett ital után 9870 helyett 10900-at, köztes alkoholtermékre 25 520 helyett 28 100-at.
  • A cigaretta jövedéki adója mostantól ezer darabonként 27 800 forint és a kiskereskedelmi eladási ár 23,5 százaléka, legalább 40 800 forint. A szivarnál a bolti eladási ár 14 százaléka, ezer darabonként minimum 4620 forint, a töltőfolyadékra milliliterenként 31,5 forint, a füst nélküli dohánytermékre és a dohányzást helyettesítő nikotintartalmú termékre kilónként 24 780 forint, az új dohánytermék-kategóriák dohányt tartalmazó egyszer használatos termékeire pedig szálanként 35, folyadék esetében milliliterenként 70 forint.
  • Fűtőolajra tonnánként 4655 helyett 5375 forint, LPG-re 12 725 helyett 14 685, földgázra köbméterenként 28 helyett 32 forint, villamos energiára megawattóránként 310,5 helyett 358,5 forint, szénre pedig tonnánként 2516 helyett 2905 forint a jövedéki adó.

Az alkalmi munkások foglalkoztatása drágább lesz

Aki július 1-je után létesít az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai alá tartozó jogviszonyt, annak a munkája után az eddiginél jóval nagyobb közterhet fizet a cég. Mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetében naponta 500-ról 1000 forintra nő ez az összeg, alkalmi munkánál napi 1000-ről 2000 forintra, a filmes statisztáknál pedig 4000-ről 6000-re. Utóbbi csoportnál a napi nettó jövedelem felső határát 18 ezerről 24 ezer forintra emelték meg.

Rezsicsökkentés a cégeknek: lejár a határidő

Sok kis- és középvállalkozás augusztus 1-jétől kikerül a rezsicsökkentés hatálya alól, mostantól piaci áron kell venniük a gázt és az áramot. De a július 1-jei határidő is fontos: eddig kell nyilatkozniuk a most még alacsonyabb áron vásárló cégeknek és önkormányzatoknak, ha augusztustól már nem lesznek jogosultak az alacsonyabb rezsiárra, ha pedig ezt nem teszik meg, akkor a tőzsdei ár kétszereséért vehetik az energiát. A kormány tavaly decemberben 2022. június 30-ig hirdette meg az első kkv-s rezsicsökkentést – most azok maradhatnak bent, akik június 18-án már az egyetemes szolgáltatás keretében kapták az áramot vagy a gázt, a létszámuk 10 főnél kevesebb, a nettó árbevétel pedig 2 millió euró alatti.

Lejárnak az okmányok

A járvány alatt lejárt okmányok június 30-ig voltak érvényesek. Ez mindenkit érint, akinek 2020. március 11-e és július 3-a vagy 2020. november 4-e és 2022. május 31-e között járt le egy okmánya – ezek június 30-ig automatikusan érvényesek voltak.

A Technológiai és Ipari Minisztérium egy kiskaput azért felkínált: akinek a forgalmi engedélye lejár, de június végéig foglalt időpontot, az legfeljebb 30 napig még szabályosan használhatja az autóját. Aki ezt elmulasztja, az csakis a vizsga napján a vizsgálóállomásig mehet a lejárt forgalmival.

Eddig lehet SZÉP-kártyával ételt venni

Utoljára július 1-jén lehet bolti élelmiszert SZÉP-kártyával vásárolni. Ezt a lehetőséget februárban vezette be a kormány, eredetileg május 1-jei határidővel, aztán kitolták a végső dátumot azzal az indoklással, hogy az ármaximálást is július első napjáig hosszabbították meg. És hiába tolták ki az élelmiszerárak rögzítését mostantól, ezt a SZÉP-kártyás vásárlások lehetősége nem követte.

https://m.hvg.hu/gazdasag/20220701_julius_szabaly_valtozasok