Lendvai Ildikó: Paradicsomos rigmus!

Főleg azért irigylem a miniszterelnököt, mert már kora reggel olyan poétikus. Én ilyenkor még az élet szépségeire teljesen érzéketlenül, utálom az egész világot, meg kell mondanom, különösen az állami rádiót, ahol épp ő felel udvariasan a saját kérdéseire.
Most azt fejtegette a paradicsomos rigmus jelentésrétegeit boncolgatva, hogy “a politika közel van a népköltészethez, sok szépség van a szakmánkban”.
Ez igaz. A szépségek egyike, hogy az ő szakmájában azért nem a nép költ.
Aztán még jobban belemelegedett: “Rokonságban áll a politika az irodalommal.”
Ez is fontos felismerés. Mindkettőben vannak helyzetek, amikor a legnagyobb jelentősége a kiadásnak van.
Az irók számára annak, hogy kiadják-e a műveiket, némely politikusok számára pedig annak, kiadja-e őket az az ország, ahová a felelősségre vonás elől menekültek.

 

Szerző. Lendvai Ildikó, volt szocialista alelnök.