Lendvai Ildikó: Takaró Mihály a kormány gyerekellenes hadjárat egyik alvezére

0

A Nemzeti Alaptanterv fedőnevű gyerekellenes hadjárat egyik alvezére, Takaró Mihály újabb alapigazsággal örvendeztetett meg minket. (Pedig még az előzőt sem emésztettük meg teljesen, amely szerint a Nyugat jelentéktelen kis zsidó lapocska.)

Nyilatkozata szerint

“Az iskola nem a gyerekek igényeit kielégítő intézmény”.

Megjegyzem, gyanítottam. De legalább kezdem érteni a rendszer lényegét. Az iskola nem a gyerekekért van. Az állam nem az állampolgárokért van. Micsoda képtelenség, hogy az ő igényeiket kellene figyelembe vennie! A Nemzeti Együttműködés Rendszere nem az együttműködésért van, még kevésbé a nemzetért. A humántárca, az ú.n. emberminisztérium aztán végképp nem az emberért van.

Aki humánumot vár tőle, az teljesen félreérti a dolgot. A sztrájktörvény sem azért van, hogy törvényesen lehessen sztrájkolni, hanem hogy ne lehessen. A törvények nem a törvényességért vannak, gyakran inkább azért, hogy ne kelljen törvényesen eljárni. Azt meg, hogy a köztársasági elnök a köztársaságért van, nyilván csak a hülyék feltételezték.

Fiúk, szólhattatok volna előbb is, akkor nem háborgok annyit feleslegesen.

Szerző. Lendvai Ildikó volt MSZP-s alelnök.