Lengyelország követeli Orbántól, hogy ne hátráltassa Finnország NATO tagságának kérését

Vasárnap Sanna Marin finn kormányfő Helsinkiben fogadta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnököt.
A találkozón arról is szó esett, hogy Magyarország mikor ratifikálhatja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását.

Mateusz Morawiecki azt mondta a finn kormányfőnek, hogy néhány napon belül találkozik Orbán Viktorral és a visegrádi négyek kormányfőivel, majd azt is hozzátette:

Biztos vagyok benne, hogy szlovák és cseh barátaimmal együtt arra is meg fogjuk kérni a magyar miniszterelnököt, hogy gyorsan ratifikálják a Svédország és Finnország csatlakozásához szükséges dokumentumokat, mert ez a döntés kritikus jelentőségű a régiónk keleti szárnyának a védelmében

– ezt mondta a lengyel kormányfő a Polsatnews lengyel portál szerint.

Arról, hogy Mateusz Morawiecki pontosan milyen találkozóra utalt a fenti mondattal, ebben a cikkünkben írtunk nemrég.

Hónapok óta várnak rá

Svédország és Finnország NATO-csatlakozását a katonai szövetség összes tagállama jóváhagyta már, két országot leszámítva: Magyarországot és Törökországot.

A magyar parlament már hónapok óta napirendre vehette volna a kérdést, de mindeddig ez nem történt meg.

Nem véletlen tehát, hogy november elején még a finn elnök is felhívta Orbán Viktort azért, hogy a ratifikációról tárgyaljon vele.

Gyakorlati előrelépés azóta sem történt, mindössze annyi fejlemény volt, hogy Gulyás Gergely néhány napja a kormányinfón azt ígérte: előbb fogjuk jóváhagyni a két ország NATO-csatlakozását, mint Törökország.

Most a lengyel és a finn kormányfő találkozóján Sanna Marin is emlékeztette Morawieckit arra:

Magyarország megígérte, hogy jóváhagyását adja a csatlakozáshoz, és azt szeretnék, ha ez mielőbb megtörténne, lehetőség szerint még az idei év vége előtt.

Hozzátette azt is:

Törökországgal is egyeztettek ebben a kérdésben, mire a törökök azt válaszolták, hogy nekik nem velük, hanem a svédekkel van problémájuk.