Letartóztatták a Dózsa György úti gázolót M. Richárdot

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti halálos gázolás ügyében mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Egy egyesített ügyben a vád közúti veszélyeztetés, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétsége.

 

Fotó: botost/444.hu

 

Az eljárás másodfokon folyik, az elsőfokú ítélet meghozatala után a bíróság megszüntette a gyorshajtó vádlott bűnügyi felügyeletét. M. Richárd ügyészi fellebbezés alapján ismét kényszerintézkedés hatálya alá került, de nem a letartóztatását, hanem a bűnügyi felügyeletét rendelte el a másodfokú bíróság.

A bűnismétlés és a szökés-elrejtőzés valós és fokozott veszélye miatt a Fővárosi Főügyészség indítványt tett a bírósághoz, hogy rendelje el a vádlott letartóztatását, amit – a bűnismétlés veszélyére figyelemmel – a másodfokú eljárás befejezéséig el is rendeltek. A végzés nem végleges: az ügyész a szökés-elrejtőzés veszélyének mint további indoknak a megállapítása miatt, a védelem a letartóztatás mellőzéséért jelentett be fellebbezést.

M. Richárd szilveszterkor a Nyugati téri pizzázójában 10 fős drogbulit tartott, rendőrök csaptak le rájuk. A Fővárosi Főügyészség szerint „a vádlott szándékosan és kitartóan semmibe veszi a jogszabályokat” és letartóztatásra tett indítványt.