Letelepedési kötvény? Sok milliárd ráfizetés?

Rogán Tóninak meg 80 millió saját bevallása szerint is…

Különadót vet ki a magyar kormány a bevándorlást segítő szervezetekre.
A leginkább segítő szervezet jelen esetben hatalmas ráfizetéssel épp Magyarország kormánya. A betelepedési kötvény befolyt összegét és az erről szóló hivatalos dokumentumokat “ellopták”…Mi magyar emberek meg csak fizetünk, mint a katonatiszt.

Rogán elhitette a kötvénymesét és Magyarország elbukott 30 milliárd forintot

Nem volt gazdasági oka a letelepedési kötvényprogram beindításának, de a közvetítők lenyeltek 60 milliárd forintot. A pocsék konstrukcióval az ország óriásit bukott, a kormány szerint a kritika hátterében Soros György áll.

A Fidesz-KDNP frakciószövetség szerint a bevándorlási különadó egy „Soros-adó”, amely újabb védelmet ad az országnak. Hollik István, a frakciószövetség szóvivője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, minden olyan szervezetre, amely támogatja vagy segíti a bevándorlást, bevándorlási különadót vetnek ki. Erről pénteken döntött az Országgyűlés, a vonatkozó törvény még a nyáron hatályba lép.

Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője  hangsúlyozta, hogy ez a különadó újabb védelmet ad az országnak a kerítés, a jogi határzár, a „Stop Soros” törvénycsomag és az alkotmánymódosítás mellett. Hollik István hozzátette: a „Soros-szervezeteknek” fizetniük kell, ha bármilyen bevándorlástámogató tevékenységet végeznek és erre támogatást fogadnak el bárkitől. Közölte: a „Soros-szervezetek” azért dolgoznak, hogy Európát bevándorlókontinenssé, Magyarországot pedig bevándorlóországgá tegyék, ezért ezt az adófajtát „Soros-adónak” is lehet nevezni, a befolyó pénzt pedig csak határvédelemre lehet fordítani.