Lévai Anikó az Indexnek rendkívül kemény szavakkal nyilatkozott.

Lévai Anikó azonban jobban szereti a valódi értékeket, az egyszerűbb életet.

Budapesten szerdán este átadták a Média a családért díjat, amit idén Király Eszter kapott.

 

Média a Családért Alapítvánnyal. Az ünnepségen a kormány politikusai (Potápi Árpád János, Beneda Attila) mellett megjelent a kormányfő felesége is.

Lévai Anikó arról beszélt, hogy botránnyal, szenzációval évezredek óta hatni lehet az emberekre. A mai fogyasztói társadalomban az nyeri el könnyebben az emberek figyelmét, akinek az üzenete harsányabb, könnyebben értelmezhető. Orbán Viktor felesége paradoxnak nevezte, hogy az egyszerűbb, ésszerűbb élethez kell sok energia.

Lévai Anikó méltatta azokat újságírókat, sajtóorgánumokat, akik és amelyek olyat alkotnak, adnak, ami segít az embereknek embernek maradni, szépen, jól élni, olyan gondolatokat tárnak elénk, amelyek kapcsolódnak a családhoz és így az egész életünkhöz – tette hozzá.

A Média a Családért Alapítványt méltatva azt mondta, az arra hívja fel a figyelmet, hogy családban élni jó, a család megtart, megerősít,  olyan érték, amelyért megéri küzdeni, dolgozni, mert a család maga az élet – írta az MTI.

Lévai Anikó egyébként tavaly is megőrizte első helyét a legbefolyásosabb magyar nők között a Forbes listáján, a Közélet szekcióban, ahol negyedik helyre került lánya, Orbán Ráhel.

 

 

via. 24.hu