LEVÉL JAKAB PÉTERNEK

Kérlek, ne tedd. Menjetek ki a teremből, tartózkodjatok, de semmiképpen ne szavazzátok meg a kapcsolt áruként elétek rakott diszkriminációs törvényt. Értem, miért tennétek, eddig rendben. Szükséges gesztust tenni a párt jobbszélén lévőknek, mert kell idő, hogy utolérjék lélekben az európai értelemben is jobbközép erővé vált Jobbikot.
Néhány százaléknyi szavazóról beszélünk, akik tényleg fontosak lehetnek a végelszámolásnál, oké. De azt hiszem, már ők is elkötelezettebbek a rezsimtelenítésre annál, mintsemhogy elhagyják a hajót, ha valami nem a szájízük szerint történik. Az igazi szélsőjobbosok dezertáltak rég Toroczkai kamupártjába, és egy részük közben rá is jött, hogy a fidesz egyik előretolt helyőrségébe érkeztek meg.
Péter! Fél év alatt megháromszoroztad politikusi teljesítményeddel a Jobbik szavazóbázisát, és mostanra a legerősebb ellenzéki párt lettetek. A kölcsönös visszaléptetésekkel, a civilek melletti kiállással, számtalan más gesztussal még a kétkedőknek is bebizonyítottad, hogy az ellenzéki egység egyik legfőbb motorja, a rendszerváltás elkötelezettje vagy. Valóban néppárttá váltatok, és ez örömmel tölt el minden ellenzékit.
De Te is tudod, hogy a lendületnek elég egy megtorpanás, és onnantól már nem lehet ugyanolyan gyorsulásra visszatérni. A Jobbik az a párt, ahová a csalódott fideszesek is szépszámmal megérkeznek, ezért mindannyiunk közös érdeke, hogy erősek legyetek. És személyedben egy akár miniszterelnöknek is alkalmas politikust ismert, és szeretett meg a demokrata közvélemény.
Az egység, ezáltal a rendszerváltás, és elszámoltatás páncélvonata sínen van, a Rezsim már lefosott gatyával kapkod. Ezt a megállíthatatlan erősödést kockáztatja egy olyan döntés, mely a közvélemény számára elfogadhatatlan. Itt nemcsak a diszkriminációs törvény tartalma az, amin mindenki felhördül, hanem a gesztus, ha a Jobbik együtt szavaz a Rezsimmel. Kérlek Téged, kérlek Titeket, ne tegyétek.
KÖZTÁRSASÁG!
Tuareg
Kérem, terjesszétek 🙂