Magyar György nyílvánosságra hozott egy listát!

0

Megtiszteltetésnek veszem, hogy most magam is a nép ellenségeinek sorába tartozom, hiszen nem vagyok kompatibilis a nemzeti együttműködés rendszerével. Ennek csak örülök, mert szégyen lenne, ha asszisztálnék a jogállam lebontásához. Szóval tudomásul veszem, hogy most én is „Soros” vagyok. De ettől még teszem azt, amire az ügyvédi esküm kötelez – írja blogjában Magyar György.

Az ügyvédre valóban rájár a NER-rúd: a Fideszes politikusok, a kormányzópárt médiája folyamatosan a célkeresztben tartja azóta, hogy Orbán Viktor bedobta a „börtönbiznisz” témát.

Az ügyvéd – aki a minap portálunknak e témában nyilatkozva nem kis iróniával megköszönte Orbánnak az ingyenreklámot – mostani blogbejegyzésében a teljesség igénye nélkül számba veszi az Orbánék által a nép ellenségeinek kikiáltott listát, s mint mondja „Nincs okom a szégyenkezésre”.

”Ez csak egy hevenyészett összegzés, és mindenkitől elnézést kérek, hogy terjedelmi okokból – és a rendelkezésünkre álló kapacitás híján – csak szemezgettünk Orbán és kormánya „megveszekedett ellenségei” közül. Mindazonáltal megtiszteltetésnek tekintem, hogy – miközben a miniszterelnökhöz hasonlóan „keccsölünk egész nap” az ügyfeleink érdekében – most mi vagyunk a Soros.”
És, hogy kik vannak a listán?

– Gyurcsány Ferenc
– Bajnai Gordon
– Simor András
– A Schmitt Pál plágiumügyével foglalkozó újságírók
– A kisegyházak (ld. Iványi Gábor)
– Brüsszel
– Soros György Jean-Claude Juncker
– A „Soros-birodalom álciviljei”
– A romák, illetve az őket képviselő jogvédők, bírák és ügyvédek
– A liberálisok
– CEU
– MTA
– A bírói kar és az ügyvédség

Magyar a fenti felsorolást tételesen meg is indokolja, majd leszögezi, hogy ha csak az állítólagos „börtönbizniszről”, esetleg súlyos bűncselekmények elkövetőiről van szó, akiket az alaptörvényből fakadóan is megillet a védelem joga, az eskü arra kötelezi őt és társait, hogy az ügyfeleik érdekében járjanak el.

„Amennyiben emiatt az aktuális hatalom az ellenségének tekint, ezt büszkén vállalom. S ha úgy hozná a sors, hogy pártállástól függetlenül engem bízna meg bárki a jogi képviselettel, továbbra is minden törvényes eszközzel élni fogok az ügyfeleim érdekében. Én erre tettem fel az életemet, mert nekem fontos a jogállami értékek megőrzése”.

A teljes blogbejegyzést itt olvashatja.