Majomhimlő és főispán!

Miközben nehéz belátni, hogy pusztán egy új név egészen más fénytörésbe helyezhetne egy utcát, egy megyét, egy hivatalnoki kart vagy akár egy egzotikus vírust, nagy divat lett az átkeresztelés – külföldön és belhonban egyaránt. Meglehet, nem is az átnevezettekről szól ez az egész.

Az elmúlt napok két belpolitikai mikrodrámája is váratlan újrakeresztelősdivel indult. Előbb a Fővárosi Közgyűlés döntött arról, hogy Horn Gyula exminiszterelnökről sétányt nevezzenek el a XIII. kerületben, majd egy fideszes törvényjavaslat vetette fel, hogy a kormánymegbízottakat a jövőben főispánoknak, a megyéket pedig vármegyéknek kellene hívni. Lett is mindkettőből erélyes üzengetés.

A Horn Gyula sétány tervét a kormányoldal visszafogottabb pillanataiban a volt szocialista kormányfő 1956-ban betöltött ellentmondásos szerepe miatt nem támogatta, de olyan vélemény is akadt, hogy egyenesen alkotmánysértő volna egy valamikori karhatalmistáról közterületet elnevezni ma Magyarországon. A főpolgármesteri indoklás és viszontválasz szerint azonban „a bevallott bűnöket meg lehet bocsátani”.

A főispánok és vármegyék visszahozásának javaslatát a kormánypárti támogatók a történelmi hagyományok tiszteletével és a nemzetközi példákkal próbálják éppen megérvelni, míg az ellenzék settenkedő feudalizmusról és horthysta restaurációról beszél. Egyik ügynek sem látszik még pontosan a vége, de itt és most az átkeresztelés mint harcmodor fontosabb is.

Felkapott kifejezéssel szólva emlékezetpolitikai küzdelemnek is tűnhetne akár mindez, ha nem volna egészen friss példánk is.

Rasszista a majomhimlő

Szintén néhány napja történt, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette: átnevezik a majomhimlőt, mert előítéletes képzettársítások kiváltására alkalmas a szó.

Mindezt az után, hogy több mint harminc nemzetközi tudós követelte a vírus megbélyegző és diszkriminatív leírásának felülbírálatát, hangsúlyozva, hogy a manapság világszerte tapasztalható eseteket nem lehet Afrikába visszavezetni. A WHO ennek szellemében arra kéri most a sajtót is, hogy az európai esetekről szóló beszámolóikat ne fekete bőrű embereket ábrázoló fotókkal illusztrálják.

A majomhimlő márpedig friss kórság, „emlékezetpolitikáról” tehát biztosan nem beszélhetünk.

Egy név és más semmi?

Kétségtelenül van a dolognak egyfajta ősi, mágikus aspektusa, ami a törzsi ráolvasásokéhoz hasonlatos. Egyes természeti népek például mindmáig úgy tartják, hogy akit lefotóztál, annak elraboltad a lelkét, amit pedig megneveztél, az valamiképpen már a tiéd.

Különös módon a modern átkeresztelési mániákkal kapcsolatban is némiképpen hasonló logikájú levezetések léteznek. Heiner Geißler német politikus híres mondása szerint például

aki a nyelvet irányítja, az a gondolatokat irányítja, aki pedig a gondolatokat irányítja, annak hatalma van az emberek felett.

Geißler egyébként régi vágású kereszténydemokrataként kezdte (Helmut Kohl főtanácsadója, sokak szerint kancellári sikereinek fő kovácsa volt), majd – éles váltással – élete utolsó évtizedeire antiglobalista szélsőbaloldali lett. A politikai meg- és átnevezésekről szóló ősigazságának érvényessége pontosan ugyanígy ível át a világnézeti barikádokon napjainkban is.