Már meg is van a KÉMBOTRÁNY felelőse!

Beleállt az orbánista mamlasz, és akkorát leleplezett, mint száz nemzetközi oknyomozócsapat.

Deák Dániel „politikai elemző” is megfejtette végre a Pegasus-botrányt az övéiknek: a világbotránnyá lett lehallgatási ügy álhír (természetesen), amivel „a balliberális sajtó” célja „egyértelműen az”, hogy gyengítsék Magyarország védelmi képességeit!

Deák Dániel a Soros-hálózat próbálkozását sejti a kémbotrány mögött

Beleállt az orbánista mamlasz, és akkorát leleplezett, mint száz nemzetközi oknyomozócsapat.

A kormánycsecsen lógó XXI. Század Intézet vezető elemzője a Facebook-oldalán kezdett tombolni, s nagyjából annyit elemzett meg az ügyből, mint a gazdái – hogy nincs itt semmi látnivaló –, csak a „Forbidden Stories nevű hálózat” és a „Soros-féle” Amnesty International keveri a szart.

Deák Dániel, magyar politológus, a kormányközeli XXI. Század Intézet vezető elemzője.

„A hálózat jól összehangoltan működik: a The Guardian vasárnap délután 5-kor megírja a »nagy sztorit«, alig telik el egy óra és a Telex-444-médiabirodalom már szintén publikálja az előre megírt lejáratócikkeket a témában” – méltatlankodik Deák, aki szerint ha jól értjük, több mint gyanús, ha egy vezető nemzetközi hírről egyes magyar hírszerkesztők képesek akár néhány órán belül beszámolni. „A Soros-féle 444-en eddig már több mint 10 (sic!) cikk jelent meg a témában, de az ellenzék sem pihen, már a nemzetbiztonsági bizottság összehívását követeli” – értetlenkedik tovább az orbánista troll, egyszersmind megnyugtatva a híveket:

a rágalmazásra épülő nemzetközi médiahadjáratnak az a célja, hogy gyengítsék Magyarország védelmi képességeit!

https://roviden.hu/2021/07/19/deak-daniel-a-soros-halozat-probalkozasat-sejti-a-kembotrany-mogott