Már meghalni sem éri meg: drasztikusan drágulhat a temetkezés

Pedig a halottaknak már nem kell + 18 fok

A magyar temetkezési szolgáltatók, krematóriumüzemeltetők azt kérik a kormánytól, hogy vonják be a nagy gázigényű krematóriumokat az állami segítségben részesülő vállalkozások körébe, vagy tegyék lehetővé, hogy ne csak évente kétszer emelhessenek árat. Emiatt a törvényi korlátozás miatt ugyanis decemberben még az indokoltnál is jobban elszállhatnak a temetkezési költségek.

A Menedzsment Fórum cikke szerint a Központi Statisztikai Hivatal egyes termékek és szolgáltatások fogyasztói havi átlagárát közlő adatsorából nem látszik drámai változás a temetkezési árakat illetően:

2018-tól mostanáig nézve stabil, mondhatni kiszámítható mértékben emelkedtek a koporsós és hamvasztásos temetkezési alapszolgáltatások árai (2022 augusztusában egy átlagos koporsós temetés 331 990 forintba került, míg egy urnás 236 420-ba).

A hazai temetkezési szolgáltatók most azonban bajba kerülhetnek a gazdasági környezet radikális romlása miatt, emiatt pedig komoly áremelések várhatóak a jövőben

– hívta fel a figyelmet Palkovics Katalin, a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Egyesületének elnöke az rtl.hu érdekelődésére.

A Menedzsment Fórum szemléje szerint ugyanis a kegyeleti magánvállalkozások és önkormányzati cégek egyszerre több kedvezőtlen hatással küzdenek:

  • az ársapkás 480 forint üzemanyagár helyett kereskedelmi árat kell fizetniük, ami a gázolaj esetében 730 forint körül mozog,
  • az év eleje óta duplájára nőtt infláció a szektor vállalkozóit is sújtja,
  • az energiaszektor bizonytalanságai, a hamvasztásos temetkezés gázköltségei miatt is aggódnak a szektor vállalkozásai, ugyanis aki nem kötött hosszú távú szerződést az energiaszolgáltatóval, az a megugró árköltségeket kénytelen lesz benyelni.

Ám azok sem érezhetik magukat biztonságban, akik korábban hosszú távú szerződést kötöttek, ugyanis a energiaszolgáltatók egyoldalúan felmondhatják ezeket.

A hazai temetkezési szolgáltatók, akik krematóriumot (is) üzemeltetnek, évente mindössze kétszer emelhetnek árat, azaz hiába szabadult el az utóbbi hónapokban az infláció, hiába nőttek az üzemeltetési költségek, legközelebb december 1-jén igazíthatják áraikat a megváltozott gazdasági környezethez.

Ezért azt szeretnék elérni, hogy legalább a nagy gázigényű krematóriumokat vonják be a kkv-knak abba a körébe, amik kormányzati segítséget kapnak, vagy oldják fel az évi kétszeri árkorrekcióra vonatkozó korlátozást.

Mivel nem látható előre, hogy a következő félévben milyen változások következnek be költségeikben, a szolgáltatók kénytelenek előre kalkulálni a költségváltozást, ez pedig esetenként indokolatlanul magasabb árszabáshoz vezethet

– jelentette ki a hamvasztási piac áraival kapcsolatban Tóth Zoltán, a Magyarországi Krematóriumok Szövetségének elnöke, az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnökségi tagja az rtl.hu-nak.

https://zala.frisshirek.hu/cikk/20221004_mar-meghalni-sem-eri-meg-drasztikusan-dragulhat-a-temetkezes?fbclid=IwAR1gR_zBnhowLj2SbVN5PIl3ZRfFjKm8Vu-BIfEWm0LC5ZCRT-Qi0mMsU0k