Már megy a hazudozás!

0

em tartja igazságosnak a végeredményt, mondta a Szlovákiától hazai pályán elszenvedett Eb-selejtezős vereség után Marco Rossi, a magyar labdarúgó válogatott olasz szövetségi kapitánya. Úgy véli, a játékvezetőkön múlt az eredmény.

“A játékosaimat elismerés illeti, játszottunk olyan jól, mint a szlovák válogatott” – mondta Rossi, aki szerint “nem ez az első mérkőzés, hogy játékvezetői hibákkal kell szembesülnünk”. A szövetségi kapitány szerint “túlmegy egy határon, hogy méteres lest nem vesznek észre”.

Baráth Botond kiállítását azonban nem vitatta. A magyar játékos a 95. percben kapta meg második sárga lapját reklamálásért. “Botondot tapasztalatlanságból állították ki” – magyarázta ezt Rossi, aki szerint “butaság volt”, hogy a korábban már sárga lapot kapott játékosa “mondani akart valamit a bírónak”.

Rossi szerint a csapatot balszerencse is sújtotta, három játékosát is kényszerből kellett lecserélnie, és még egy negyedik, Sallai Roland is cserét kért volna, ha még lehetett volna cserélni. “Sajnos azt a két meccset veszítettük el, amelyet a legjobban szerettük volna megnyerni” – mondta a szövetségi kapitány, aki szerint így most már Horvátországban és Walesben kell meglepetést szereznie a csapatnak.

(Via NSO)