Már számolják a szavazatokat! – Előválasztás eredményváró percről-percre

Vasárnap reggel 9 órakor elkezdődött a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójában leadott szavazatok számlálása.

Kövessék velünk az eseményeket élőben.

Percről-percre!



21.32

Márki-Zay Péter nyerte az ellenzéki előválasztást!

A szavazatok 60 százalékának összeszámlálása után Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció jelöltje elismerte a vereségét – írta meg a 444.hu.

Márki-Zay Péter, a MMM miniszterelnök-jelöltje./Fotó. telex.hu

 

A cikk szerint Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a szavazatok 58 százalékát szerezte meg az ellenzéki előválasztáson 60 százalékos feldolgozottságnál, ekkor matematikailag Dobrev még utolérhette volna ellenfelét, a gyakorlatban azonban nem maradt már erre esély.

Márki-Zay egy kivételével az összes budapesti választókerületet elvitte – nagy részüket nagy különbséggel –, és a vidéki megyék közül is övé lett Csongrád, Vas, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun és Békés.

Forrás: 444.hu

 

21.22

Baranya-megyét Dobrev vitte!

Baranya megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Dobrev Klára: 11863 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 11518 szavazat

Budapest 14-es számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 4719 szavazat
  2. Dobrev Klára: 4025 szavazat

21.01

Márki-Zay újabb körzeteket vitt el!

Fejér megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 11416 szavazat
  2. Dobrev Klára: 10540 szavazat

Budapest 16-es számú választókerületében (Kispest, Pesterzsébet) a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 4979 szavazat
  2. Dobrev Klára: 4323 szavazat

20.22

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje vasárnap esti sajtótájékoztatóján tett bejelentést erről, hozzáfűzve, gratulált Márki-Zay Péternek a győzelemhez.

 

 

20.15

Az Index élőben jelentkezik!

  • Dobrev Klára percekkel ezelőtt gratulált Márki-Zay Péternek, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje hamarosan beszédet mond.

     

20.07

Csökkent Dobrev esélye, nagyon űgy fest, hogy veszíteni fog

Márki-Zay 63 ezer szavazattal vezet az előválasztáson 60 százalékos feldolgozottság mellett.

 

20.05

Dobrev első budapesti győzelme

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Dobrev Klára: 8941 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 7902 szavazat

Budapest 12-es számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Dobrev Klára: 4114 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 4085 szavazat

19.45

Márki-Zay Péter: Bocsánatot kérek mindenkitől!

Az eddigi részadatok összesítése alapján a hódmezővásárhelyi polgármesternek van oka örülnie: a jelen állás szerint Márki-Zay Péter van ahhoz közelebb, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje legyen.

A budapesti Anker közben, ahol az eredményváróját tartja, egyre többen gyülekeznek optimista hangulatban. A helyszínen van Karácsony Gergely is, aki a második forduló előtt Márki-Zay Péter javára lépett vissza.

Várhatóan este 8 órakor beszédet mond a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje.

 

Márki-Zay Péter, a MMM miniszterelnök-jelöltje./Fotó. Index

 

 

19.22

Békés-megye is Márki-Zay

Békés megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 8699 szavazat
  2. Dobrev Klára: 7790 szavazat

Budapest 15-ös számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 4448 szavazat
  2. Dobrev Klára: 4090 szavazat

 

18.55

Jelen pillanatban így állunk.

 

 

18.44

Dobrev is behúzott ismét egy vidéki körzetet!

Jász-Nagykun-Szolnok megyében  a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Dobrev Klára: 8043 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 7616 szavazat

Budapest 10-es számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 8611 szavazat
  2. Dobrev Klára: 6007 szavazat
Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje.

 

18.22

Bács-Kiskun megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 12 407 szavazat
  2. Dobrev Klára: 11 428 szavazat

Budapest 8-as számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 12 255 szavazat
  2. Dobrev Klára: 6262 szavazat

 

18.16

Hazai terep Márki-Zay-é!

Csongrád-Csanád megyében  a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 21 769 szavazat
  2. Dobrev Klára: 11 461 szavazat

Budapest 13-as számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 6232 szavazat
  2. Dobrev Klára: 3895 szavazat
Márki-Zay Péter, a MMM miniszterelnök-jelöltje.

 

18.02

Győr-Moson-Sopron megyében  a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 13 767 szavazat
  2. Dobrev Klára: 10 616 szavazat

Budapest 6-os számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 9691 szavazat
  2. Dobrev Klára: 3676 szavazat

17.19

Komárom-Esztergom megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Dobrev Klára: 9970 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 8052 szavazat

Budapest 11-es számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 6238 szavazat
  2. Dobrev Klára: 5282 szavazat

17.11

Somogy megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Dobrev Klára: 8542 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 6802 szavazat

Budapest 9-es számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 4988 szavazat
  2. Dobrev Klára: 4661 szavazat

 

17.05

Újabb eredmények

Heves megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Dobrev Klára: 7647 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 6746 szavazat

Budapest 2-es számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 16 391 szavazat
  2. Dobrev Klára: 6135 szavazat

16.36

A miniszterelnök-jelöltek állása az előválasztás második fordulójában 21 százaléknál nagyobb feldolgozottságnál: (Dobrev Klára a világoskék, Márki-Zay Péter pedig a sötétkék):

 

16.33

Két megyét húzott be Dobrev Klára

Nógrád megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Dobrev Klára: 4462 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 2953 szavazat

Budapest 1-es számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 18 801 szavazat
  2. Dobrev Klára: 5865 szavazat

Heves megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Dobrev Klára: 7647 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 6746 szavazat

Budapest 2-es számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 16391 szavazat
  2. Dobrev Klára: 6135 szavazat

 

16.25

Újabb részeredmények

Vas megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 7227 szavazat
  2. Dobrev Klára: 6235 szavazat

Budapest 7-es számú  választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 10 739 szavazat
  2. Dobrev Klára: 5830 szavazat

 

15.15

Miniszterelnök-jelölti vita összefoglalója

Az utolsó miniszterelnök-jelölti vita egészen keményre sikerült Dobrev Klára és Márki-Zay Péter között: már a vita elején összeugrottak, és végig maradt a feszült hangnem. Szóba került a DK zsarolása, Márki-Zay Péter alkalmatlansága, Gyurcsány Ferenc jövőbeli szerepe, az elszámoltatás és egy Fidesszel közösen írt új alkotmány ötlete is.

Videós összefoglalónkat a vitáról alább nézheti meg:

 

 

14.47

Ha valaki megnyitja az előválasztás hivatalos oldalát, akkor hibaüzenetek sokaságát láthatja megjelenni.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy ismét egy támadásról van-e szó, vagy csak nem bírja az oldal a túlzottan nagy érdeklődést az eredmények miatt.

 

kép. Facebook

 

 

13.55

A miniszterelnök-jelöltek állása az előválasztás második fordulójában:

kép és forrás. Telex

 

 

13.42

Ismét egy részeredmény:

Zala megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Dobrev Klára: 6992 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 6777 szavazat

Budapest 3-as számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 5692 szavazat
  2. Dobrev Klára: 1386 szavazat

 

13.15

Részeredmények!

Tolna megyében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Dobrev Klára: 5504 szavazat
  2. Márki-Zay Péter: 5017 szavazat

Budapest 4-es számú választókerületében a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatok:

  1. Márki-Zay Péter: 6102 szavazat
  2. Dobrev Klára: 1953 szavazat

Az első fordulóval ellentétben a második fordulóban az egész ország egy választókerület volt, így a választópolgárok a lakóhelyüktől függetlenül bárhol leadhatták szavazatukat.

 

12.49

Vidéken Dobrev, Budapesten Márki-Zay lehet a befutó

Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje és EP-képviselő./Kép. Index

 

 

12.11

Hajdú Gergő: Vasárnap este eredényhirdetés!

Kampányolással töltötte az előválasztás utolsó napját mind a két talpon maradt miniszterelnök-jelölt.

Dobrev Klára szerint bárki is nyer, az lesz a legfontosabb feladata, hogy begyógyítsa a kampány alatt ejtett sebeket. Márki-Zay Péter pedig azt mondta az ATV Híradójának, hogy az elmúlt 30 év gyűlölködését kell végre magunk mögött hagyni.

Sokan az utolsó napra hagyták a szavazást az ellenzéki előválasztás második fordulójában.

A két talpon maradt jelölt pedig az utolsó pillanatokat is kihasználva, kampányolt országszerte.

A két jelölt munkája az urnazárással véget ér, az aHang szavazatszámláló önkénteseinek viszont csak ekkor kezdődik igazán, mondta Hajdú Gergő, az aHang kampányigazgatója.

A szavazóhelyiségek bezárása után a papíralapú szavazatokat egy budapesti helyszínre szállítják, és csak akkor kezdik el számolni, amikor minden voks megérkezik.

 

„Az Országos Előválasztási Bizottság folyamatosan fogja kiadni a számokat, valószínűleg déltől már elkezdődnek a bejelentések, megyei, illetve választókerületi szinten folyamatában kommunikálunk, én abban bízom, hogy vasárnap estére lehet már következtetni a győztesre” 

 

– mondta Hajdú Gergő.

A szakember szerint az egyébként már most látszik, hogy a második fordulóban sokkal több fiatal szavazott, mint az első körben.

 

11.04

Márki-Zay: 19:00-kor kezdünk!

A Mindenki Magyarországa Mozgalom „Magyarország új ereje” címmel hirdetett vasárnap 19 órai kezdettel eredményvárót az Anker közbe.

Információnk szerint Dobrev Klárának azonban nem lesz hasonló eseménye, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje várhatóan csak este, az eredmények ismeretében áll majd a nyilvánosság elé.

 

10.22

Dobrev: Bárki is nyer teljes mellszélességgel támogatni kell!

Dobrev Klára reggeli videóüzenetében az összefogás fontosságát hangsúlyozta, és kiemelte, hogy mindenkinek fel kell sorakoznia a győztes mögé.

Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje.

 

 

09.47

Délelőtt 9 órától zajlik a szavazatszámlálás, az előválasztás technikai lebonyolításáért felelős aHang videója betekintést enged a folyamatba.

A szavazólapokon található QR-kódokat egyesével le kell olvasni.

 

 

09.05

Összesített eredmény a részvételről!

A hivatalos tájékoztatás szerint az előválasztás utolsó napján, szombaton 118 415-en adták le szavazatukat az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekre. A második fordulóban többen szavaztak, mint az elsőben. Az összesített részvétel a második fordulóban 662 016 fő volt, az elsőben összesen 632 479 fő szavazott.

 

09.02

Összefoglaló.

A miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulóját Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje nyerte meg.

A második helyezett Karácsony Gergely, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP miniszterelnök-jelöltje és a harmadik helyen végzett Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje megállapodtak abban, hogy együtt indulnak tovább a második fordulóban. A két jelölt összefogása egyértelműen Dobrev Klára esélyeit akarta ellensúlyozni. Kezdeményezték, hogy a nevük egymás mellett lehessen a második forduló szavazólapjain, ez végül nem valósulhatott meg, majd Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára.

A hatpárti összefogás pártjai közül elsőként a Momentum jelezte, hogy Márki-Zay Pétert támogatja a második fordulóban. Karácsony Gergely visszalépése után az MSZP először tartózkodott, az utolsó pillanatban azonban besorolt a hódmezővásárhelyi polgármester mögé. Igaz, addigra több szocialista politikus is leszavazott Dobrev Klárára.

A Párbeszéd szintén tartózkodott, ez végül úgy módosult, hogy bejelentették: támogatják Márki-Zay Péter törekvéseit. A párt női társelnöke, Szabó Tímea a hódmezővásárhelyi polgármesterre szavazott, a Párbeszéd szóvivője, Barabás Richárd kritikával illette Márki-Zay Pétert, és inkább Dobrev Klárára szavazott.

Jobbik nem állt egyik jelölt mögé sem, több jobbikos politikus nyilvános bejegyzéséből pedig kiderült, hogy Márki-Zay Péterre szavaztak.

Fekete-Győr András elvérzett a miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulójában, az utolsó helyen végzett a momentumos politikus. Bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen. A párt küldöttgyűlése úgy döntött, hogy új vezetéssel kell belevágni a választási kampány következő szakaszába. Fekete-Győr András lemondott a pártelnöki posztjáról. Orosz Anna, a Momentum jelenlegi alelnöke vette át a párt vezetését ügyvezetőként, illetve maradt posztján a hat elnökségi tag is.

A második fordulóban összefeszült a két jelölt, Dobrev Klára és Márki-Zay Péter. Az üzengetések és vádaskodások végigkísérték a kampányt. A miniszterelnök-jelöltek vitájában Dobrev Klára alkalmatlannak nevezte ellenfelét. Márki-Zay Péter alkalmasnak tartja a DK miniszterelnök-jelöltjét, de szerinte nem tudja legyőzni Orbán Viktort. Dobrev Klára szerint a kormányzáshoz kormányzóképesség is kell, illetve a baloldali politikának van jelene és jövője. Márki-Zay Péter szerint harminc év árokásása után békére és összefogásra van szükség.

Závecz Research felmérése szerint szorosan, de Dobrev Klára nyerte az RTL Klub által szervezett miniszterelnök-jelölti vitát.

 

 

olkt.net