Március 1-e óta ezekben a kórházakban már biztos, hogy kevesebben dolgoznak

Bár nem hivatalosan, de március 1-jéig kitolta az Országos Kórházfőigazgatóság az egészségügyi dolgozók jogállásával kapcsolatos új munkaszerződések aláírását, ennek ellenére már tegnap érkeztek hírek arról, mely intézményekben ‘kapcsolták le’ a villanyt. Ma pedig újabb egészségügyi intézményekről jönnek információk, hol látják el márciustól kevesebben a betegeket.

Az első, nyilvánosságot kapott hírek a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ felől érkeztek, ahol 300 dolgozó fogott össze az új jogállás ellen, végül csak azzal a feltétellel írták alá munkaszerződésüket, hogy egy záradékben kikötötték: ha május 31-ig nem teljesítik kéréseiket, felmondanak – írta a Telex.

Szintén a Telex számolt be arról is, hogy a Debreceni Egyetem traumatológiai és kézsebészeti osztálya februárban azt mondta, hogy nem hajlandók aláírni szerződésüket. Azóta kiderült, mégis maradtak az itt dolgozók, mert sikerült a vezetőséggel rendezniük a vitás kérdéseket, de a megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Aztán tegnap a Szent Imre Kórház intenzív osztálya tette ki közösségi oldalán, hogy 17 szakápoló és 3 orvos búcsúzik, szóval “lekapcsolták a villanyt”. Ezek után a 444 szólaltatta meg az egyik szakápolót, mennyire nehéz volt meghozniuk ezt a döntést főleg azért, mert ők látták el a Covid- és a nem Covid-intenzívet, a szürke zónát is, ahol a Covid-gyanús, de még nem igazolt betegeket ápolták. Frissítés: a Telex szerint újabb orvosok távoznak a kórházból, így már összesen heten hagyják ott az intenzív osztályt.

Folyamatosan jelezték a vezetőségnek, hogy mi minden nincs rendben az osztályon, – például erőforrás, vagy védőeszköz -, de nem reagáltak. Mint mondják, az volt a legfájdalmasabb, hogy nem is próbálták marasztalni őket, pedig többen 20-30 éve dolgoztak az intézményben. Arra a kérdésre, hogy más állami intézményben aláírnák-e a munkaszerződést, azt válaszoltál, hogy ahol számítani lehet a vezetőségre, ott igen. Most persze 1 hónapig nem helyezkedhetnek el, csak utána írhatnak alá a szektorban ismét szerződést.

Az aneszteziológiai, az intenzív, az érsebészeti és sebészeti osztályról így összesen a 28 orvos közül 5 orvos és 2 rezidens távozik, az 54 szakdolgozóból 17 fő.

A tatabányai Szent Borbála Kórházban uralkodó káoszról Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő posztolt. Az összes közalkalmazott orvos a sürgősségi osztályon nem írt alá, többen távoztak a radiológiáról, többek között az osztályvezető, a kardiológián az osztályvezető főorvoson kívül két rezidens maradt, gond van a nefrológián is alig maradt orvos, a pszichiátriáról nővérek távoztak.

Jahn Ferenc Kórház egyik belgyógyászata is működésképtelenné vált. 15 dolgozóból csak 3 írta alá a szerződését. Ezért a kórház főigazgatója a Nemzeti Népegészségügyi Központnál bejelentette: az osztály működésképtelenné vált. Nem tudják vállalni a gasztroenterológiai és vérző ellátást, és a peremterületek mellett a XVIII. kerület általános belgyógyászati ellátását sem – írja Telex.

A győri Petz aladár Oktató Kórház is igencsak a szőnyeg szélén táncol, ugyanis tíz orvos és félszáz ápoló távozik a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházból (PAMOK) az új egészségügyi szolgálati jogviszony miatt – értesült két független forrásból az Ugytudjuk.hu.

A lap szerint bár egyes osztályokat súlyosabban érint a változás, összességében nincs veszélyben Győrben a kórház működése csupán a távozások miatt. Tatabányán és Mosonmagyaróváron arányaiban jóval több egészségügyi dolgozó döntött a távozás mellett, ezért utóbbi városból a sürgősségi és fekvőbeteg-ellátás Győrbe kerül majd, írja a lap.

Az Ugytudjuk.hu kérdezte a kórházat, értesüléseiket nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Mi is küldtünk kérdéseket az intézménynek a távozásokkal kapcsolatban, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Tegnapi összesítés szerint az egészségügyi dolgozók mintegy 5 százaléka nem írta alá az új szerződését a határidőig, ez kb. 5500 főt jelent a 110 ezer fős egészségügyben a járvány közepén.

Az összesített szám ugyan arányaiban nem tragikus, de néhány intézményt kiemelten érint a probléma, a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központjában például a szerződés ellen tiltakozó közel 300 orvos nagy része csak azzal a feltétellel volt hajlandó végül leszerződni, hogy ha május 31-ig nem teljesítik feltételeiket, akkor felmondanak. A budapesti Szent Imrében pedig a 28 orvos közül 5 orvos és két rezidens nem marad az intézményben, az 54 szakdolgozóból pedig 17-en döntöttek a távozás mellett. Először úgy tűnt, a Jahn Ferenc kórház belgyógyászata működésképtelenné válik a leszerelések miatt, végül azonban fordult a kocka, és csak 4 orvos távozik.

 

Frissítés: a kerület DK-s polgármestere, Szaniszló Sándor egy a Facebookon is közzétett levélben fordult Kásler Miklós emberminiszterhez, hogy azonnali hatállyal teremtse meg a belgyógyászati osztály működésének személyi feltételeit (vagy ha nem megy, akkor mondjon le).

A törvény szerint március 1-től be kell zárni az abai szakrendelőt, mert a kisebbségi tulajdonosok megtiltották az igazgató egészségügyi szolgálati jogviszonyának létrehozását – közölte hétfő délelőtt Aba Város Önkormányzata, melyről a Napi számolt be. A közlemény szerint a szakrendelő vezetője az azt működtető gazdasági társaság ügyvezetőjeként megbízási jogviszonyban látta el a tevékenységét, ezt kellett volna egészségügyi szolgálati jogviszonyba átfordítani.

Mivel az igazgató ilyen jogviszonya nem tudott létrejönni, vezető nélkül maradt a szakrendelő, amelynek működése így hétfőtől szünetel. Mint kiderül, összeférhetetlenségi vita van a háttérben: a szakrendelő ügyvezető igazgatója Aba polgármesterének hozzátartozója. A poszt alapján ez a vita lehet a hátterében annak, hogy a szakrendelő kisebbségi önkormányzati tulajdonosai megakadályozták, hogy az igazgató aláírja az egészségügyi szolgálati jogviszonyra vonatkozó munkaszerződést.

Arról pedig a Népszava ír, hogy a változtatások miatt elhagyja a szakmáját Kiss László szakápoló is, aki a Független Egészségügyi Szakszervezet elnökeként még együtt demonstrált Sándor Máriával egy jobb egészségügyért. Az egykori Ápolót a Hazának, Hazát az Ápolónak! mozgalom egyik alapítója 41 évnyi egészségügyi szolgálatot zárt most le. A lap emellett megemlíti, hogy hétfő délután még meglehetősen feszült volt a helyzet Békéscsabán is, de további részleteket erről nem közöltek.