Márki-Zay: Karácsonyt kérdezzék meg arról, hogy milyen a viszonya Gyurcsánnyal és Dobrevvel!

„Nézzék meg, hogy én mennyit beszélek Dobrev Kláráról, ezzel szemben a DK-s rendezvényeken egy külön ember van, aki engem gyaláz” – reagált az ATV Egyenes beszéd című műsorában Márki-Zay Péter Dobrev Klára azon kritikájára, ami szerint a hódmezővásárhelyi polgármester Trump- típusú élethalálharccá változtatta az előválasztás második fordulóját. Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy fenntartja korábbi állítását, hogy a DK hatalmas nyomást fejt ki az ellenzéki oldalon, hogy minél többen álljanak Dobrev mellé, akár a zsarolástól sem riadnak vissza.

Négy polgármesterről tud, akiket szerinte megzsarolt a Demokratikus Koalíció. Arra hivatkozva, hogy nem hatalmazták fel rá, nem árulta el a nevüket.

„Karácsony Gergelyt kérdezzék meg arról, hogy milyen a viszonya Gyurcsány Ferenccel, és hogyan akarták rávenni arra, hogy csináljon bizonyos dolgokat, mert különben leszavazzák a közgyűlésben”

– tette hozzá Márki-Zay.