Matolcsyék szigorítanak: új intézkedésteket hozott az MNB!

Virág Barnabás MNB-alelnök a Budapest Economic Forumon beszél a magyar gazdaság kilátásairól és a monetáris politika kihívásairól.

 

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke./Kép. Világgazdaság

 

 

Ma minden eddiginél nagyobb kamatemelést hajtottak végre, így az előzetes várakozásoknak megfelelően újabb 100 bázisponttal 11,75%-ra emelte az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa. A döntés értelmében a kamatfolyosó két széle is ugyanennyivel kerül feljebb, illetve várhatóan az irányadó kamat is leköveti majd ezt az emelést csütörtökön.

A szigorító lépések célja, hogy a jegybank véget vessen annak az ellentmondásos helyzetnek, hogy a rövidebb lejáratú eszközök kamata nem illeszkedik a jegybank irányadó kamatához.

A lépéstől azt lehet várni, hogy a likviditás szűkül, és emiatt a rövid hozamok emelkednek, közelebb húzódnak az irányadó kamathoz. A piaci várakozás is szemlátomást ez, hiszen a forint a hírre azonnal elkezdett erősödni.

A tartalékrátát az MNB 1%-ról 5%-ra (!) emeli. Ez jelentős változás, a lengyel jegybank például csak 2%-ra emelte a saját tartalékrátáját.

Emellett a jegybank két új eszközt is bevezet. A hosszabb lejáratú betétszerepe érdekes lesz, egyelőre nem látni, mennyivel lesz hatékonyabb likividitáskiszorító eszköz a kéthetes betétnél és a három hónapos DKJ-nél, ami de facto szintén tud ilyen funkciót felmutatni.

A jegybanki diszkontkötvényelsőre talán több sikerrel kecsegtet, ugyanis a kötvény a másodpiacon tovább értékesíthető, így el lehet vele érni azokat a külföldi szereplőket is, akik közvetlenül nem az MNB ügyfelei, pedig a likviditás jó része náluk van.

– mutat rá a Portfolio.

Virág Barnabás MNB-alelnök a sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a jegybank reményei szerint a likviditás “legalább felét” az új eszközök kiszívják a rendszerből.

Az egynapos betéti állomány 9500 milliárd forint, eszerint mintegy 5000 milliárd forintot szívhat ki a jegybank.

 

Forrás: Portfolio