Még a háziorvosok a hibásak!

„Számtalanszor halljuk, hogy valaki regisztrált, de nem kapott még értesítést, és nem szerepel a háziorvosnak kiküldött listákon. Feszültséget szül, ha behívnak embereket, de az utolsó pillanatban lemondják. Előfordult, hogy előbb arról értesítették a háziorvost, hogy 50 személyt kell oltania, de végül csak 35 vagy 40 vakcinát kapott. Gyorsan kellett üzennie, hogy mégse jöjjenek. Lehetetlen helyzetekbe kerülnek a háziorvosok” – nyilatkozta Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke a Válasz Online-nak. Ő volt az az orvos, aki, mint most is hangsúlyozza, az elmúlt napokban jobbító szándékkal hívta fel a figyelmet az oltással kapcsolatos félretájékoztatás veszélyére.

Most is kiemelte, hogy „a nyilatkozatnak az a célja, hogy a koronavírus elleni védőoltási kampány gördülékenyebb, hatékonyabb legyen. Jelenleg előfordulnak problémák, és ezek egy része abból fakad, hogy a lakosság egy része nem kellőképpen tájékozott az oltásokról.”

Aki csak a közmédiát nézi, hallgatja, szerinte

az a kép alakult ki bennük, hogy a háziorvos felelőssége egy sor hiányosság, ami az oltások körül kialakult. A kollégák rengeteg oltást beadtak, gyorsan, flottul, ugyanakkor egy ekkora kampány során előadódnak problémák – főleg egy olyan gyenge ellátórendszernél, mint amilyen a magyar –, még ha erőn felül is teljesítenek azok, akik az oltást próbálják megszervezni és beadni. Ha a sikereket hangsúlyozó média a problémákról is hírt adna, az nem szülne pánikot, viszont kevesebb hiba, nagyobb rend és nyugalom lenne.

Annak kapcsán, hogy Európában a másodikok vagyunk átoltottság terén, azt mondta, hogy

óriási eredmény, de ettől még nem megy minden jól. Az egyik helyen még nem oltották be az időseket, a másik körzetben már a fiatalok kapják a vakcinát. A lakosság sokszor szembesül vele, hogy gondok vannak, és a háziorvosokat kezdték kérdőre vonni, esetenként agresszívan támadni, számon kérve, miért van ez így. Holott erről a kollégák egyáltalán nem tehetnek. Amikor ezt jelezték a kamarai tisztségviselőknek, cselekednünk kellett, mert nekünk az is kötelességünk, hogy a lakosságot támogassuk. Próbáltuk a nyilatkozattal korrigálni a kialakult helyzetet. Ha a közszolgálati média a bejátszásaival azt sugallja, hogy az időseket szinte már teljesen beoltották, és a 80 éven felüliek 80 százaléka valóban megkapta a vakcinát, a maradék 20 százalék attól még úgy érezheti, hogy hátrányba került.

Mint Szijjártó mondja, „egy ilyen nagy kampány levezénylése egyáltalán nem háziorvosi feladat. A járványügyi apparátusnak kellene megszerveznie, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ kivérzett, már a járvány előtt is komoly gondjai voltak a személyi állományával. Most már ordítóan átüt, milyen kevesen vannak, sokszor nem tudják ellátni a feladatukat.”

Arról, hogy – mint arra a számok is egyértelműen utalnak – nagy a baj, annyit mondott a kamarai megyei elnök, hogy „a mentők 95 százalékban koronavírusos betegekkel érkeznek, és sorban állnak, míg egyáltalán fogadni tudjuk őket, annyira sok súlyos eset jön.”

A kamara hivatalból semleges, nem is lehet más, mert az orvosok különböző politikai nézeteket vallanak, másrészt a lakosság – akiket gyógyítunk – is sokszínű politikailag. Mi nem az egyik, a másik vagy a harmadik politikai oldal orvosai vagyunk, hanem minden magyar állampolgáré. A választások után ennek ellenére a kamarát balliberális politikai elkötelezettséggel vádolták meg, teljesen alaptalanul.

teljes interjú itt olvasható.