Megint megfőttek az utasok a MÁV járatain

Többen is rosszul lettek a Keleti pályaudvarról Bécsen át Münchenbe tartó Railjeten, miután a vonat megállt, mert leszakadt egy leszakadt felsővezeték, ami miatt egy tehervonat áll előttük a pályán.

Egy olvasó arról számolt be a nyugat.hu-nak, hogy a vonaton nem volt áram, nem működött a klíma, az ablakokat nem lehetett kinyitni, meleg volt, és nem volt levegő.

Emiatt többen is rosszul lettek, és állítólag hiába kérték a kalauzt, hogy nyissák ki a kocsi ajtajait. Végül egy szolgálaton kívüli rendőr lépett közbe, elővette az igazolványát, és felszólította a kalauzt, hogy nyissák ki az ajtókat.

A beszámoló szerint az utasok a vécéket sem használhatták, a vonaton lévő büfé is bezárt, csak annyi vizük és élelmük volt, amit magukkal vittek, többen is kisegítették azokat, akiknek nem volt vizük.

Két órán át vártak arra, hogy jöjjön egy mozdony, ami visszaviszi őket, de közben megérkezett a railjet mögé egy tehervonat is, így a dízelmozdony a tehervonatot és a személyvonatot egyszerre húzta vissza, nagyon lassan, Budaörsig.

Ott végül átállították a másik sínpárra a vonatot, és elindultak Győr felé, de Bicskén közölték az utasokkal, hogy át kell szállniuk az IC-re, amit a GYSEV küldött értük.

Nemrég egy szintén a Keleti pályaudvarról induló vonaton annyira felforrósodott a levegő, hogy végül az utasok törték be az ablakot.