Meglepő fejlemény Szájerről

“NEM HINNÉM, HOGY HARAGSZIK RÁM, UGYANIS EGY IDEJE RENDSZERESEN VÁLTUNK EGYMÁSSAL ÜZENETEKET. NEM BLOKKOLTA A SZÁMOMAT, NEM TETT SZEMREHÁNYÁST”

– állítja Szájer József kapcsán a Blikknek a brüsszeli orgia házigazdája.

Ismeretes: David Manzheley legutóbb akkor adott magáról hírt, amikor bejelentette: nem nyilatkozik többet a médiának, mert halálos fenyegetéseket kapott. Most mégis megszólalt, és azt mondta: már nem fél, de azért óvatos.

Szájer mellett a lapnak kitért arra is, hogy azóta is tart szexpartikat, csak most már duplán megszűri, kiket hív meg.

“FOLYAMATOSAN ÉBERNEK KELL LENNEM, FIGYELNEM, HOGY MI TÖRTÉNIK KÖRÜLÖTTEM. DE A SZEXPARTIK TERMÉSZETESEN NEM ÁLLTAK LE, EBBEN SENKI NEM TUD MEGÁLLÍTANI”

– nyilatkozta.

A kérdésre, mit takar pontosan az ébersége, azt válaszolta: ez főképpen az idegenekkel való kapcsolatfelvétellel kapcsolatos. Például azok szűrését, akik részt szeretnének venni a partijain. Menzheley szerint Magyarországról és Lengyelországról is többen hamis profilokkal próbáltak meg bejutni az orgiáira a speciális internetes applikáción keresztül, ő azonban kiszűrte őket egy egyszerű Google-képkereséssel és IP-cím kereséssel.

Szájerre visszatérve úgy fogalmazott: közös beszélgetéseik egyáltalán nem érintették a novemberi razzia kényes politikai utóhatásait, csupán megszokott dolgokról értekeztek. Hozzátette: érzése szerint az eset kitudódásával

“SÚLYOS TEHER SZAKADT LE SZÁJER VÁLLÁRÓL!”