Mégtovább drágulna a taxisok tarifája

Az üzemanyagárstop kivezetése óta felmerült a taxisok tarifájának emelése, azóta pedig javaslatot tettek az önkormányzatnak az árszabályozásra.

Két egyeztetés után 19 százalékos áremelési igényt jelentettek a főváros önkormányzatának az Országos Taxis Szövetség elnöke, Metál Zoltán szerint.

benzinárstop kivezetése után a fővárosi taxisoknál azonnal felmerült, hogy emelnék korábbi tarifáikat.

A személyfuvarozók egy része közvetlenül a kormánnyal, mások a tarifákat megállapító önkormányzatokkal kezdtek alkudozni – írja a Népszava.

A kabinet Fónagy János gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkárt jelölte ki a taxisokkal való tárgyalásra, aki tavaly kétszer is leült a szakma képviselőivel, idén pedig munkacsoportokat alakítanak, ahol próbálnak mindkét fél számára elfogadható álláspontra jutni az árszabályozásról.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint az önkormányzatokkal kell tárgyalni a tarifáról, mivel annak rendeleti szabályozása a helyhatóságok hatásköre. Az érdekvédelmi és szakmai szervezetek decemberben meg is keresték a fővárosi önkormányzatot.

„A városvezetés korrekt volt, kétszer is egyeztettünk az év vége előtt, de senki sem akarta elkapkodni a dolgot, ezért januárra halasztottuk az egységes javaslat kidolgozását” – mondta Metál Zoltán a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának csütörtöki rendkívüli ülésén a taxis érdekvédelmi, illetve szakmai szervezetek képviselőinek gyűrűjében.

Emelnék a tarifaárakat és eltörölnék az előrendelést

A taxisok 80-90 százalékát lefedő szervezetek a benzinársapka eltörlése utáni 40 százalékos emelést figyelembe véve mérsékelt, 19 százalékos áremelési igényt fogalmaztak meg. Ez kétféle módon is elérhető.

Az alapdíj 1500 forintra emelkedne, a kilométerdíj 440 forintra, míg a percdíj 110 forintra nőne. A másik lehetőség, hogy a kilométerdíj és a várakozási díj változatlan marad, viszont az alapdíj 1900 forintra nőne. A szakszervezeti vezető elmondása szerint a taxisok inkább az első változatot támogatják.

Előfordul, hogy Budapesten nem lehet taxihoz jutni és a taxitársaságok előrendeléseket sem fogadnak. Ennek oka, hogy az autók minél kihasználtabban minél több fuvart bonyolítsanak le, ne legyen üres járat, 10-15 perces várakozás az előrendelés miatt – írja a novekedes.hu. Metál Zoltán szerint napi négy előrendelés meghaladja a napi 60-80 perc várakozási időt, ami alatt akár 2-3 azonnali megrendelést is tudnak vállalni.