Menekülnek az orvosok a szegedi klinikáról

Szeged.hu szerint az elmúlt három-négy hónapban legkevesebb tizenöt orvos hagyta el a szegedi klinika Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetét.

A hírportál egyik forrása úgy fogalmazott: menekülnek az orvosok az egyetemről, és volt olyan orvos, aki szerint nem három-négy, hanem másfél hónap alatt távoztak ennyien az intézetből.  Állítólag  sok orvos mondott fel a szülészet-nőgyógyászati, a radiológiai, valamint a pszichiátriai klinikán is.

A név nélkül nyilatkozó orvosok közül többen a lehetetlen vagy nagyon nehéz munkakörülményekre panaszkodtak, ami szerintük szoros összefüggésben áll azzal az őrületes bürokráciával, ami általában az egyetem, és ezen belül a klinikák működését jellemzi. Azt mondják, hogy a legegyszerűbb ügyek és beszerzések megszervezése és lebonyolítása hónapokat vesz igénybe, a működés a legkevésbé sem hatékony.

A tömeges távozások híre a héten a 24.hu-hoz is eljutott, kérdeztük is róla az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központot, ám semmilyen választ nem kaptunk.